A Magyar Rádió Közalapítvány Ellenőrző testületének elnöke közleményében leszögezi, hogy a tulajdonosi jogokat ellátó kuratóriumnak, legfőképp annak elnökségének, „az üggyel kapcsolatosan semmi joga, tennivalója nincsen az új elnök megválasztásán kívül.”
Ha mandátuma lejártáig nem választják meg utódát, a „még hivatalában lévő elnök joga, felelőssége, mi több, kötelessége egyik alelnökét az új elnök megválasztásának, illetve munkába állásának idejéig megbízni hatáskörének és feladatainak kibővítésével az Rt. képviselete folyamatos ellátásának biztosítása érdekében”.
A rádió kuratóriuma által megbízott Gőblyös István az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: „amennyiben személyemmel kapcsolatos bármilyen konszenzus kialakul, nem fogok meghátrálni az ügyvezetés feladataitól, ám bármilyen jogilag vitatható helyzet a Magyar Rádió Rt.-nek káros, számomra pedig vállalhatatlan helyzetet eredményez”.
Gubík László: A magyar-szlovák kapcsolatoknak el kell bírniuk ennél keményebb fellépést is
A szlovákiai magyar párt elnökét többek között a Benes-ügyről és az Orbán-kormány hallgatásáról kérdeztük.
