Csabai Lászlóné kiemelte, hogy a Nyíregyháza lakásainak és közületeinek harmadát ellátó távfűtő rendszer gazdaságos működésétől azt várják, hogy 2007-ben mintegy 15 százalékkal csökkenjen a fűtés- és melegvíz szolgáltatás díja. Ennek feltétele az is, hogy a felhasznált földgáz ára lényegesen ne változzon, az erőmű által termelt villamosenergiát megfelelő áron vegyék át. Sok múlik a fűtési rendszert működtető Nyírtávhő Kft. elosztó tevékenységén.
Gubík László: A magyar-szlovák kapcsolatoknak el kell bírniuk ennél keményebb fellépést is
A szlovákiai magyar párt elnökét többek között a Benes-ügyről és az Orbán-kormány hallgatásáról kérdeztük.
