Üzleti tippek

Nem kell apró, nem kell kártya, elég egy SMS

Vége a bosszantó aprópénzkeresésnek, a lejárt parkolójegyeknek, az üres parkoló kártyáknak, nem kell a jegykiadó automatákig sem elmenni a parkolás elindításához vagy lezárásához.

Októbertől teljes üzemben működteti a mobil parkolást a Centrum Parkoló Kft., az általa üzemeltetett zónákban, Budán az I., II., XI. és a XII. kerületben, Pesten pedig a VI., VII. és a VIII. kerület mellékutcáiban.
Szűcs Ákos, a Centrum Parkoló Kft. vezérigazgatója elmondta:
Mindhárom mobilszolgáltató cég hálózatából lehetséges ez a fajta díjfizetés, feltöltős és előfizetéses telefonról egyaránt.
A parkolás összege ugyanannyi, mint az automatából vett jegy esetében, csak az SMS díja jelent némi többletköltséget.
A rendszer előnye hogy a telefon segítségével bárhonnan indítható vagy meghosszabbítható a parkolás, illetve bármikor, akár 15 perc múlva is leállítható.
Egyetlen szerződésben több telefonszámot és rendszámot is megadhatunk, akár szorosan egymáshoz rendelve, akár feltétel nélkül. Ez utóbbi ún. flottás szerződés különösen előnyös azon cégek számára, ahol a gépkocsivezetők akár naponta többször váltanak gépkocsit, itt ugyanis a megadott telefonszámok bármelyikéről indítható parkolás a megadott valamennyi járműre.
A készpénzes és a kártyás parkolási módhoz képest további előnyt jelent, hogy a mobil rendszerben nem csak előre meghatározott időtartamra váltható parkolás, lehetőség van határozatlan időtartamra is parkolást kezdeményezni.
Szerződést kötni személyesen az erre kijelölt ügyfélszolgálati irodákban lehet, a folyószámlát pedig banki átutalással, illetve a T-Mobil előfizetői SMS-ben is feltölthetik
„Szerződéskötéskor minden megadott rendszámhoz hozzárendelünk egy egyedi azonosító számú matricát, melyet az autó szélvédőjére kell belülről felragasztani, valamint minden rendszámhoz adunk egy ún. zónatérképet, mely segítséget nyújt az autósnak a zónák közötti tájékozódásban.
A továbbiakban a matrica szolgál az adott gépjármű mobilparkolási rendszerbeli azonosítására, illetve ennek alapján ellenőrizhető a parkolása.
A rendszer a zónatérképen megadott telefonszámra érkezett SMS alapján indítja, illetve zárja le a parkolást. Így nem kell beszélnie senkivel, automatikusan elindítjuk vagy zárjuk az idő számlálását.
Több kényelmi szolgáltatással is ügyfeleink rendelkezésére állunk. Például a rendszeres egyenlegközlés vagy a parkolási idő lejárta előtti figyelmeztető SMS.
Részletes tájékoztatással honlapunkon, ügyfélszolgálati irodáinkban, vagy központi telefonszámunkon állunk ügyfeleink rendelkezésére.” – tájékoztatott a Vezérigazgató.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik