A szavazók közül a játék végén egy játékost kisorsolnak; a fődíj pedig félmillió forintos építési kedvezmény attól a cégtől, akinek a házára szavazott Fortuna kegyeltje.
Jelenleg félmillió forintos építési kedvezményt a Hartl Haus Osztrák Készház ajánlott fel annak a szerencsés építkezőnek, aki részt vesz a cég és a www.keszhazinfo.hu on-line játékán!
A fődíj mellett „A Mi Otthonunk” magazin előfizetését lehet nyerni. A játék március elsején kezdődött, és három hónapig tart – stílszerűen, mint egy minőségi készház építése!
„A kimagasló minőség különösen fontos számunkra, mivel szeretnénk minden téren megbízható, korrekt cégeket felsorakoztatni olvasóinknak – nyilatkozta a játékról Mihalovics Réka, a www.keszhazinfo.hu felelős szerkesztője.
A felelős szerkesztő megjegyezte, hogy a teszt alatt is számtalan szavazatot kaptak a házak, de a játék sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy az első szavazó, egy paksi férfi március elsején már hajnali fél kettőkor megindította a játékot. Az illető a Hartl Haus Wagram 94 típusházára szavazott, és ezzel úgy látszik az adott ház sikerét is elindította, ugyanis ez a ház vezet fölényesen a játékban.
A keszhazinfo.hu szerkesztősége a szavazójáték sikerén felbuzdulva már most tervezi, hogy a játék végét követően újabb szavazást indít; akkor a tervek szerint tervrajzokra, típustervekre lehet majd voksolni.
![](https://24.hu/app/uploads/2024/07/azbej-tristan-320x180.png)
Miért Csád és miért Orbán Gáspár? – Tusványoson kérdeztük a külügyminisztérium államtitkárát
Tusványoson előadást tartott a külügyminisztérium államtitkára, Azbej Tristan, aki a Hungary Helps Program megvalósításáért is felel. Ez az az ügynökség aminek a kormány 817 millió forintot adott egy csádi központ létrehozására.