Üzleti tippek

Uniós munkavállalók

Az Unió bővítése óta a fogadó országok aktív keresőinek mindössze 1 százaléka, azaz összesen alig 220 ezer körül alakult ki a keleti munkaerő bevándorlása a nyugati országokba. Árnyalja a képet, hogy közülük is meglehetősen nagy s

Indokolatlannak bizonyultak a keleti munkavállalók rohamával kapcsolatos félelmek, ennek ellenére több országban valószínű megszavazzák majd a korlátozás fenntartását. Finnország már feloldotta, s Dánia, Luxemburg, Spanyolország fontolgatja a megszorítások feloldását. A magyar munkaerő piacot leginkább érintő Ausztriában és Németországban biztosan nem változtatnak eddigi politikájukon. Deák Andrea hozzátette, hogy a korlátozás egyébként nem egyenlő a teljes tilalommal. Elvileg ugyanis ma is minden országban lehet munkát vállalni, csak ehhez engedély szükséges. Ennek kiadását az esetek többségében munkaerő-piaci vizsgálat előzi meg. Ennek során az állást meghirdetik, és azt az új tagországok valamelyikéből érkezett munkavállalók akkor tölthetik be, ha az adott fogadó országból nincs jelentkező. Ausztria és Németország ezen túlmenően kétoldalú egyezményekkel, meghatározott számú munkavállalási kvótát is lehetővé tesz Magyarország számára. Még a franciák sem teljesen elutasítóak, ők azonban szigorúan saját iparuk szükségletei szerint válogatnak a jelentkezők közül.


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik