A nyolctagú elnökség ülésén két tartózkodás és öt támogató voks mellett határoztak így, közölte a távirati iroda forrása. Tájékoztatása szerint az idei év utolsó napján lejáró szerződést az MTV számára a mostaninál kedvezőbb feltételek mellett újíthatja meg a közszolgálati médium. Jövő január elejétől, mint korábban megírtuk, megszűnik a délutáni ismétlés, a Napnyugta, kevesebb reklám lesz a műsorban, amely a hét végéken a mostaninál egy órával korábban, reggel nyolckor véget ér, és a Magyar Televízió továbbra is reklámidővel fizet a produkcióért.
„Inkább az előkészítés az erőssége” – Redzic Damir Salzburgban járná Szoboszlai Dominik útját
A magyar szélsőnek a nagy verseny és néhány balszerencsés sérülés miatt megakadt a ferencvárosi karrierje. Dunaszerdahelyen viszont kulcsjátékossá vált, a Salzburg pedig a jövő emberének tartja. Őt mutatjuk be.
