A Laboratory Ideas 2006. január 1-jétől a távközlési cég stratégiai partnere – áll az ügynökség által kiadott közleményben. A tenderkiírás a B2B üzletág kommunikációs feladataira vonatkozott, ugyanakkor az Invitel magáévá tette a Laboratory kiinduló álláspontját a kommuniációs platform további egységesítésére és az Invitel egyetlen márkájának az eddiginél összehangoltabb kommunikációjára vonatkozóan.
„A Laboratory olyan kreatív ötleteket mutatott be nekünk, amelyek mögött egy átgondolt, kommunikációs ’rendszer’ állt. Javaslatuk alapján 2006-tól az ’Egyenes beszéd’ jegyében kommunikál vállalatunk, amihez a Laboratory, mint stratégiai partner, lefektette, illetve kidolgozta a koncepcionális elveket és arculati sztenderdeket” – mondta el Zsembery György, marketing vezérigazgató-helyettes.
Az év eleji, az Invitel koncessziós területen futó lakossági kampány kidolgozására is megbízást kapott a Laboratory, illetve a tendergyőzelemnek megfelelően dolgozik az üzleti kommunikáció kampányain.
Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
Kiderült, hogyan képzeli a Tisza Párt a szakemberhiány enyhítését, az alapellátás, a kórházak és a mentőszolgálat reformját és a várólisták csökkentését. Magyar Péterék mindenki számára elérhető, ingyenes és magas színvonalú egészségügyet ígérnek, és azt is, hogy minden vidéki kórházat megtartanak.
