A médium vezetőségéhez eljuttatott követelések között a többi között az szerepel: nem fogadják el a menedzsment létszámleépítéssel, vidéki stúdiók bezárásával, a rádióújság kiadói jogának értékesítésével, valamint a rádió idegen nyelvű szerkesztőségének megszüntetésével kapcsolatos elképzeléseit.
„Figyelembe véve a 80 éves rádiózás hagyományait és a jelen kor kihívásait, a Magyar Rádió Zrt. vezetésének ki kellett volna dolgoznia a magyar közszolgálati rádió által teljesítendő feladatrendszert, a hozzá tartozó versenyképes struktúrát, továbbá meg kellett volna vizsgálnia az európai árakat is. Ezek ismeretében kellett volna előterjeszteni a finanszírozási szükségleteket, segítve a tulajdonos Országgyűlést a normatív finanszírozási rendszer kidolgozásában” – áll a Klub Rádió értesülései szerint a levélben.
A rádiós szakszervezetek egyúttal minimálisan bruttó 4,8 százalékos béremelést, és a műsorköltség-keret ugyanilyen mértékű emelését kérik.
Mit keres egy huszonéves nő egy 50-es férfi mellett – és működhet ez a kapcsolat?
Mit adhat egy huszonéves nő egy középkorú férfinak – és mit kap cserébe? Ezeket a kapcsolatokat hajlamosak vagyunk azonnal elítélni, miközben a mögöttük húzódó dinamikákról alig beszélünk. Nem véletlen, hogy a Netflix is a nagy korkülönbségre építette legújabb párkereső realityjét, a Kortalan randikat. A szerző a Marie Claire újságírója.
