Sztankóczy – aki jelenleg a Magyar Hírlap főmunkatársa – 1997 és 2001 között már dolgozott a rádió hírszerkesztőségében; angolul, franciául és németül beszél felsőfokon – jegyezte meg az elnök, majd hozzátette: minden, az alsóbb szinteket érintő változás Sztankóczy Andrással konzultálva, az ő javaslatára fog megtörténni.
Such György arra a kérdésre, nem rejt-e magában veszélyeket, hogy egy hónappal az önkormányzati választások előtt kerül új ember a posztra, úgy nyilatkozott: „Szerintem az a rizikós, ha így marad minden.” Ugyanakkor az elnök is új embernek számít a Magyar Rádiónál: a korábban a Magyar Narancsot szerkesztő szakember augusztus elsejétől, egy vitatott választás után vezeti a közrádiót, első munkanapján pedig rögtön elbocsátotta két helyettesét.
Az Aktuális szerkesztőség élére azért kell új irányítót kinevezni, mert a tisztséget eddig betöltő Meszleny Lászlót – a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltjeként – július harmadikán az Országos Rádió és Televízió Testület tagjává választotta az Országgyűlés; azóta megbízottként Kresz László vezeti a szerkesztőséget.
150 milliós Rolls-Royce-t azonosítottunk Matolcsy Ádám barátjánál, ám azt állítja, tévedésből jegyezték be a luxusautó adatait
Azt nem tudták tisztázni, hogy a luxusautó kié, és hogyan került be egy hivatalos adatbázisba. A közjegyzői kamara elnöke szerint többek együttes hibája kellene a történtekhez, ami kevéssé életszerű.
