Üzleti tippek

Három helyett harminc földi tévécsatorna indulhat

Több tévéműsor lesz az eddiginél jobb minőségben és új, interaktív szolgáltatásokkal - Gál J. Zoltán államtitkár szerint a hétköznapokban ez lesz érzékelhető abból, hogy elindult Magyarországon a digitális földfelszíni műsorsugárzás.

A digitális műsorterjesztés és az átállás szabályairól szerdán fogadott el jogszabály-javaslatot a kormány, amelyet hamarosan be is terjeszt az Országgyűlésnek. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság előírta, hogy 2012-ig valamennyi uniós országban át kell állni a digitális műsorszórásra, és meg kell szüntetni a jelenlegi, analóg rendszert. Más országok tapasztalataira hivatkozva jelezte, hogy mintegy öt-nyolc év kell a teljes átálláshoz.

Gál J. Zoltán tájékoztatása szerint a javaslat célja kettős: egyrészt a digitális műsorok átvételének szabályait határozza meg, másrészt pedig az átállás folyamatát. Az átállás után a jelenlegi három földfelszíni műsorcsatorna 15-re bővíthető, majd egy második lépcsőben 30-ra. Lehetővé válik például az is, hogy az ember otthon a tévéjén kiválassza, milyen filmet akar nézni, vagy bármikor lehívhatja a híreket, az időjárás-jelentést, vagy bármit, ami érdekli – mondta.

Az államtitkár rámutatott: ez a technika az esélyegyenlőség szempontjából is fontos, hiszen lakóhelytől függetlenül, mindenki számára elérhetővé válik majd, hogy otthon a tévéfotelből hozzáférjen ugyanahhoz az információhoz. Megjegyezte: a kormánydöntés fontos volt amiatt is, hogy a nemzetközi szakmai szövetség idén tartja ülését Genfben, ahol elosztják az országok között a rendelkezésre álló frekvenciákat. Ez a következő fél évszázadra meghatározza a lehetőségeket. Az elosztásnál azonban előnyben lesznek azok, akik konkrét elképzelésekkel, és a szükséges jogszabályok birtokában szállnak majd versenybe. A részletekről az illetékes tárca vezetője hétfőn ad tájékoztatást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik