November 27-én reggel 6-tól már az Erdőalja út – Hedvig utca sarokról, az új stúdiókból sugározza adását a Budapest Rádió, így hétfőtől még korszerűbb körülmények között készülnek a regionális talkrádió közkedvelt műsorai.
A költözéssel egyidőben a Budapest Rádió pályázatot hirdet a rádió új nevének megtalálására – tájékoztatta lapunkat a társaság.
“Már nem csak Budapesten és környékén, hanem az ország egyharmadában hallhatók vagyunk a Yo! Rádióval létrejött együttműködésnek köszönhetően, ezért úgy gondoltuk, ideje nevet váltani. Hallgatók és reklámügynökségek egyaránt
küldhetnek névjavaslatokat december 8-ig. A beérkezett pályázatokat természetesen két külön kategóriában fogjuk értékelni, és január 10-én már az új néven jelentkezünk.” – mondta Rónai Egon, a Budapest Rádió ügyvezető
igazgatója.
Műszaki vizsgán jártak Schadl György Mercedesei, amelyekről nem árulta el a bíróságnak, hol vannak
Azonosítottuk a végrehajtók volt elnökének autóit, amelyeket hónapok óta keresett a bíróság. A korrupcióval vádolt Schadl György két Mercedesét is a múlt hónapban vizsgáztatták, és az Audi A8-as luxuslimuzinja is forgalomban van.