Sport

Ifjúsági öttusa-vb rajtol Tatán

Csaknem kétszáz résztvevővel rendeznek jövő héten szerdától vasárnapig ifjúsági öttusa-világbajnokságot Tatán.

A 28 ország képviselőinek közreműködésével sorra kerülő versenyeket a Tatai Edzőtáborban és a tatabányai Gyémánt Fürdőben bonyolítják le – jelentették be a programot ismertető tatai sajtótájékoztatón.

Molnár Gábor, a Magyar Öttusa Szövetség versenyigazgatója emlékeztetett rá, hogy ebben a korosztályban – a 16 és 17 évesek mezőnyében – úszás, vívás, valamint futásból és lövészetből álló kombinált szám szerepel a programban, lovaglás nincs. A verseny újdonsága, hogy a mezőny egyhuzamban vív – mindenki mindenkivel asszózik -, így a szám hat órán is tarthat annak ellenére, hogy két, egymáshoz közeli, nagyméretű teremben zajlanak majd a küzdelmek.

A versenyt interneten folyamatosan közvetítik Pécsi Gábor, a szövetség korábbi főtitkára, technikai igazgatója, volt szakvezetője kommentálásával. Az ifjúsági világbajnokságnak külön honlapot hoztak létre, melyet a továbbiakban a szövetség által szervezett világversenyeknek tartanak fenn.

A magyar fiúcsapatban Frőlich Tamás, Horváth Norbert és Strobl Krisztián kap helyet, míg Tomaschof Soma csak egyéniben indul. A vegyesváltó tagjai: Bruckmann Gergő és Ormándi Rebeka. A lányok csapatát Berényi Lilien, Földházi Anita és Józan Beáta alkotja, az egyéni induló pedig Hada Noémi lesz – ismertette a névsort Kállai Ákos, az ifjúsági csapat kapitánya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik