Üzleti tippek

Napilapos parlagfűírtás

A Pannon Lapok Társaságához tartozó megyei napilapok júliustól kezdve parlagfűírtási akciókat szerveztek.

A Fejér Megyei Hírlap, a Napló, a Vas Népe, a Zalai Hírlap és a Dunaújvárosi Hírlap társadalmi szerepvállalási programjuk keretében júliustól a parlagfű ellen vették fel a harcot. Az akció sikere érdekében a lapok segítségül hívták olvasóikat, szövetkeztek a gyomnövény elleni harc hivatalos szervezőivel, vállalták, hogy az ügy fő médiatámogatói lesznek a négy dunántúli megyében. A parlagfű elleni küzdelem hatékonysága érdekében segítségül hívták a megyékben működő helyi elektronikus médiát.

Első körben arra buzdították olvasóikat, hogy jelezzék, hol találhatók parlagfüves területek. A négy megyéből 150 olvasói bejelentés és 25 fotó érkezett. A lakossági jelzéseket követően 133 eljárást indítottak a földhivatalok és az önkormányzatok jegyzői, s az akció első fordulójának végéig, augusztus elejéig, 69 ügy lezárásra is került. A szerkesztőségek munkatársai médiapartnereikkel közösen önkéntesen maguk is részt vettek parlagfűgyűjtésen, kitépték a földből a még nem virágzó hajtásokat.

A második szakasz augusztus elején indult, amikor már nem szabad kézzel hozzányúlni a növényhez, csak gépekkel lehet kaszálni, vagy permetezni. Ekkor a lapok rajzpályázattal hívták fel a gyerekek és szüleik figyelmét a parlagfű veszélyeire. „Az égig érő parlagfű” című rajzpályázaton induló gyermekeknek azt kell képekben bemutatniuk, hogy ők hogyan irtanák ezt a növényt. A legjobb rajzokból a pályázat lezárása, szeptember vége után PLT munkatársai vándorkiállítást állítanak össze.

A PLT-lapok július eleje óta folyamatosan nagy teret szentelnek a témának. Az első szakaszban a lapok naponta közzétették az információs telefonszámot, amire a bejelentéseket várták, és eddig 164 nagyobb cikkben foglalkoztak az allergén gyomnövény elleni intézkedésekkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik