Unger Pál közölte: a május 2-án csalás megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen elrendelt nyomozás határidejét meghosszabbították hatvan nappal.
A BRFK a nyomozás elrendelése előtt hivatalból vizsgálta, hogy a mintegy 8 ezer autós ügyféllel rendelkező Il Ferro ügyében történt-e bűncselekmény, és a beszerzett információk alapján döntöttek a nyomozás elrendeléséről május elején.
Az Il Ferro volt budapesti telephelyének udvarán, a nyomozás elrendelése után egy héttel több ezer ügyfél szerződéseit találták meg, a szerződéseken az ügyfelek személyes adatai, bankszámlaszámok, személyiigazolvány-számok voltak.
Körmendi Ákos, a társaság tulajdonosa és ügyvezető igazgatója korábban azt közölte: az Il Ferro Kft. június elején kifizeti autós ügyfeleinek a májusra esedékes reklámozásért járó pénzt, ám a februárra, márciusra és áprilisra járó összeget csak később teljesítik, illetve ennyivel meghosszabbodik a reklámszerződés. A cég már február vége óta nem fizetett mintegy 8 ezer ügyfelének.
Az érintett autósok időközben bejelentették: pertársaságot alapítanak.
Vádat emelt az ügyészség az Integritás Hatóság elnökével szemben, aki több mint 140 milliós vagyoni hátrányt okozott
Biró Ferenc lapunknak politikai nyomásgyakorlásról beszélt, most szabadságvesztést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást kért rá az ügyészség.
