A francia hírügynökségnek telefonon nyilatkozó munkatársak szerint a hatósági eljárás vizsgálati titok megsértésével kapcsolatos, amely a Clearstream-ügy néven elhíresült rágalmazási botrányhoz köthető. Az ügyben korábban felmerült a múlt hét végén köztársasági elnökké választott Nicolas Sarkozy, a korábbi belügyminiszter neve is. Ugyanakkor a szemtanúk szerint a helyszínen tartózkodó bíró nem közölte a házkutatás pontos célját.
Louis-Marie Horeau, a lap egyik vezetője leszögezte: a szerkesztőség jogellenesnek tekinti a házkutatást, amely ellentétes az európai emberi jogi konvencióval. Ez utóbbi tilt minden ilyen hatósági lépést sajtócégeknél.
A 92 éves Le Canard Enchainé című, kéthetente megjelenő lap évtizedek óta a legnépszerűbb szatirikus újság Franciaországban. Számos politikai és gazdasági botrányt robbantott már ki, éppen ezért gyakran kerül szembe a mindenkori hatalommal is.
Legutóbbi, szerdán megjelent számának címlapján Sarkozy általános nemtetszést kiváltó máltai „nyaralását” állította pellengérre.