„Egyedi munkaügyi kérdésekben nem kívánok nyilatkozni” – hárította el az elnök az érdeklődést, hogy miért menesztette a – mindmáig el nem készült – új programstruktúra kialakításának irányítójául választott vezetőt. Such György egyelőre nem tervezi, hogy betölti a posztot.
Rádiós források az MTI-nek arra utaltak, Kakuk György mindvégig programtanácsadóként látta el munkáját, mivel nem készült el a közszolgálati médium szervezeti és működési szabályzatának az a módosítása, amely létrehozta volna a programigazgatói posztot. Augusztus végén beszélt a négy héttel korábban hivatalba lépett elnök az MTI-nek arról: október 1-jei hatállyal Kakuk Györgyöt, az ENSZ Koszovói Missziója sajtóirodájának igazgatóját a Magyar Rádió programigazgatójának nevezte ki.
„Az emberölésnek nincs romantikája” – a magyar true crime-ról beszélgettünk a BŰNtények Podcast alkotójával
Szatmári Péter páratlan részletességgel mutatja be hazánk meghatározó bűneseteit, sőt még Magda Marinkó gyerekkori barátjával is alkalma nyílt interjút készíteni a kutatásai során. Most lapunknak mesélt róla, hogyan vélekedik a magyar true crime világról, és felidézte az eddigi legemlékezetesebb élményeit a bűntények világában.
