A MediaLog Fiege Zrt.-t a legnagyobb hazai kiadók éppen azért hozták létre, hogy a sok hiányossággal működő Magyar Posta Hírlapelőfizetési üzletágától (A Helir-től) átvegye a terjesztést, és jobb minőségű szolgáltatást nyújtson. A legtöbb probléma ugyanis a késedelmes kiszállításokból adódott, illetve abból, hogy a magazinokhoz csomagolt termékminták és ajándékok eltűntek vagy megsérültek.
A céget a lapunkat is (és számos magazint) kiadó Sanoma, a Népszabadságot, a Nemzeti Sportot és a Blikket is kiadó Ringier alapította, akkor még Médialogisztika Zrt. néven. Ígéretük szerint a kiszállítás pontosabbá válik, és jobb minőségű lesz az ügyfélszolgálat is.
Az indulás azonban nehézkesre sikerült. A cégben résztvevő Népszabadság például címlapján kért elnézést a kellemetlenségekért. A Magyar Hírlap cikke megemlíti, hogy sok előfizető nem kapott lapot, míg több olyan ember is kapott példányt, aki már rég lemondta azt.
A Medialog Fiege Zrt. képviselőit egyelőre nem tudtuk elérni, de a cégben társtulajdonos német Fiege vezérigazgatója lapunknak korábban elmondta: az előfizetői adatbázist is a Magyar Postától veszik át, így annak megbízhatóságáért nem tudnak garanciát vállalni.
Nagy Márton testvére körétől vette új székházát az iparkamara, az üzlet körül egy fidelitasosból lett milliárdos is feltűnt
Az MKIK nemrég költözött be új, XII. kerületi irodaházába. Bemutatjuk, miként hozható összefüggésbe az ügylettel a nemzetgazdasági miniszter, valamint azt is, hogyan bukkant föl az üzlet körül egy fidelitasosból lett milliárdos cége.
