A Magyar Távirati Iroda értesülése szerint Such György elnök egy hétvégi rádiós belső rendezvényen arról beszélt: a menedzsment az idei strukturális átalakítások és jelentős létszámleépítések után jövőre a tartalmi fejlesztésekre koncentrál, valamint egyre nagyobb figyelmet fordít a képzésekre, tréningekre, az idegen nyelvi oktatásra.
Néhány héttel tavaly augusztusi hivatalba lépése után beszélt Such György az MTI-nek nyilatkozva arról, hogy legkorábban 2007-ben dőlhet el, jelenlegi központjában marad, vagy új székházba költözik a Magyar Rádió. Azt mondta: „minél több időt töltök a rádióban, annál világosabb, hogy ez az ingatlanegyüttes a korszerű munkavégzésre nem kifejezetten alkalmas”.
A Magyar Rádió székházprojektjére 2004 utolsó napjaiban kiírt pályázatot azért kellett egy évvel később érvényesnek, de eredménytelennek minősíteni, mert elnök hiányában nem volt, aki a nyertes indulóval szerződést kössön.
Horthy távozása óta pusztuló részek is megújulnak a Gödöllői Királyi Kastély nagy rekonstrukciójában
A közel negyvenmilliárdos projekthez a pénz már rendelkezésre áll, a kastély körüli szorgos munkálatoknak köszönhetően pedig a kivitelezés is a szokásosnál hamarabb indulhat el.
