A Gazdasági Versenyhatóság ez év májusában indított eljárást a UPC Kft. ellen, mert azt gyanította, hogy a vállalkozás a telefon díjáról, valamint a szolgáltatáshoz kapcsolódó hűségnyilatkozatról hiányos tájékoztatást adott – közölte a GVH. Akciói során a UPC a televíziós és rádióreklámjaiban, illetve óriásplakátjain nem, vagy nem megfelelően tájékoztatta fogyasztóit arról, hogy a beígért kedvezmények csak hűségnyilatkozat aláírása fejében vehetők igénybe.
A társaság reklámjaiból nem mindig derült ki az sem, hogy a kedvezményes havi díjak és belépési díjak igénybevételéhez mely programcsomagra kell előfizetni. A UPC nem, vagy nem megfelelően közölte a fogyasztókkal azt sem, hogy a kedvezményes havi díjak csak egy ideig élnek, és azt sem, hogy a kedvezményes időszak pontosan mennyi ideig tart. Ráadásul a jogsértéssel érintett reklámokban nem, vagy nem megfelelően szerepelt az az előírás, hogy bizonyos kedvezmények csak az új, vagy a már meglévő előfizetőkre is vonatkoznak-e – áll az indoklásban.
A fogyasztók megtévesztése miatt a versenyhatóság a UPC Kft.-vel szemben 35 millió forintos bírságot szabott ki. A büntetés összegének meghatározásakor figyelembe vették, hogy a kábeltelevíziózás területén piacvezető vállalkozásról van szó. Súlyosbító körülmény volt még, hogy a UPC-t a fogyasztók megtévesztése miatt korábban már elmarasztalta a GVH.
Hogyan akar megszabadulni a Tisza a NER nyelvétől?
A NER fontos eleme volt a szómágia, a napirend alakítása, a szimbólumok szintjén is. De miért fontos, hogy ki uralja a nyelvet, amin a politikáról beszélünk és gondolkozunk? Erre keresi a választ a mai Háromharmadban Bánszegi Rebeka, Kerner Zsolt és Pető Péter a szuverenitás- és gyermekvédelem átkeretezésén, orbáni bábukon, migrációs paktumon és a NENYI-háború sáncain keresztül.
