A The Washington Post pénteki beszámolója szerint a FEMA belső vizsgálata kiderítette: október 23-án a hivatal sajtófőnökének utasítására a FEMA sajtóosztályának munkatársai álriporterekké vedlettek át, akik írásban kérdéseket tettek fel. A „sajtókonferenciába” telefonon bekapcsolódó valódi újságíróknak nem volt lehetőségük kérdezni.
A délután 1 órakor kezdődött, több hírcsatorna által közvetített tájékoztatót mindössze 15 perccel az esemény előtt hirdették meg. A valódi újságíróknak így esélyük sem volt arra, hogy eljussanak az esemény helyszínére.
A FEMA belső vizsgálata szerint semmi bizonyíték nincs arra, hogy az ál-sajtókonferencián be akarták volna csapni a közvéleményt. A vizsgálatot vezető Russ Knocke, a hivatal külkapcsolatokért felelős ügyvezető igazgatója azt mondta: a sajtóeseményen elhangzott adatok pontosak voltak.
Aaron Walkernek, a hivatal sajtófőnökének lemondását ennek ellenére „elfogadták”. David Paulison, a hatóság vezetője szerint az eset után „romokban hever a FEMA hitele”. Közölte, hogy bár újabb fejek nem hullanak, átszervezik és átképezik a FEMA 90 fős kommunikációs stábját. Nincs mentség arra, hogy a sajtóosztály munkatársai akármilyen megfontolás alapján is, de végrehajtották főnökeik utasítását az ál-sajtókonferencia megszervezésére – jelentette ki.
Horthy távozása óta pusztuló részek is megújulnak a Gödöllői Királyi Kastély nagy rekonstrukciójában
A közel negyvenmilliárdos projekthez a pénz már rendelkezésre áll, a kastély körüli szorgos munkálatoknak köszönhetően pedig a kivitelezés is a szokásosnál hamarabb indulhat el.
