A márka újraélesztésére és az új modell kifejlesztésére létrejött vállalkozás egy maroknyi Pannónia-rajongó összefogásából született 2002-ben. Részletes piakutatást és több évi kutató-fejlesztő munkát követően még az idén megkezdődik az új Pannóniák értékesítése – jelentette ki a vezető.
„Magyarországon a csepeli gyár 1975-ös bezárásával szűnt meg a Pannónia motorkerékpárok gyártása és forgalmazása, a márka iránt azonban töretlen volt az érdeklődés a hosszú szünet ellenére is. Elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy az új modellt bemutassuk a nagyközönség számára is” – érvelt Mázló Imre.
A bejelentéssel egy időben megkezdődik a márkaképviseleti rendszer kiépítése is, így nemsokára az érdeklődők az ország több pontján is megtekinthetik és kipróbálhatják az új kétkerekűeket – tudatta lapunkkal a cég vezérigazgatója.
„Az emberölésnek nincs romantikája” – a magyar true crime-ról beszélgettünk a BŰNtények Podcast alkotójával
Szatmári Péter páratlan részletességgel mutatja be hazánk meghatározó bűneseteit, sőt még Magda Marinkó gyerekkori barátjával is alkalma nyílt interjút készíteni a kutatásai során. Most lapunknak mesélt róla, hogyan vélekedik a magyar true crime világról, és felidézte az eddigi legemlékezetesebb élményeit a bűntények világában.
