Üzleti tippek

Középhullámon a kisebbségi és regionális mûsorok

Regionális középhullámú hálózatának bõvítésével és analóg mûholdas sugárzással szórná a keleti normás URH frekvencia jövõ februári megszûnése után kisebbségi mûsorait a Magyar Rádió - mondta Sütõ László műszaki igazgató.

Ezzel a megoldással nem romlana számottevõen a lefedettség, ám mûszaki
problémák miatt napi 11 helyett 9 órában juthatnának el a hallgatókhoz
ezek az adások.

A tanácskozáson több felszólaló is megemlítette, hogy a marcali és a
szolnoki adótorony volna rendszerbe kapcsolható, az adásidõ csökkenés
mellett viszont a most részben regionálisan terjesztett mûsor az egész
országban hallhatóvá válna, teljes terjedelmében.

Hollós János, a Magyar Rádió igazgatásszervezési alelnöke – utalva
arra, hogy az intézménynek három keleti normás frekvencia helyett csak
két nyugati normást biztosított a médiatörvény – úgy fogalmazott, hogy
szerinte mindenkinek kompromisszumot kell kötnie ebben a kérdésben.
Mint mondta, nem áll rendelkezésre olyan frekvencia, amely ugyanazt
tudná nyújtani, mint a még jelenleg mûködõ.

Kovács György, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke
úgy vélekedett tanácskozáson, hogy a közszolgálati médium technikai
kérdésként kezeli a problémát, megjegyezte, hogy a hat százaléknyi
ismétlés mellett “a Petõfi Rádió nem minden perce van kisámfázva
közszolgálati tartalommal”. Mint mondta kereskedelmi jellegû mûsorokat
akkor sugározhatna az adó, ha már maradéktalanul eleget tett
közszolgálati feladatainak. Az ORTT elnöke szerint az ismertetett
alternatív megoldások nem pótolhatják a jelenleg is mûködõ földfelszíni
mûsorszórást.

Még nincs kiforrott megoldás – hangoztatta Fuzik János, az Országos
Szlovák Önkormányzat elnöke, aki szerint a nemzetiségek “nagyon nagy
kompromisszumkészségrõl” tesznek tanúbizonyságot, ha elfogadják, hogy
mûsoraik a középhullámra kerüljenek. A kisebbségi vezetõ megjegyezte,
elfogadhatatlan a számukra, hogy csökkenjen ezen programok
mûsoridõ-kerete.

Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke a
Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának nemzetiségi delegáltja azt
emelte ki, hogy középhullámon sugárzott mûsorral nagyon nehéz lenne
elérni az URH-hoz szokott hallgatókat, így a fiatalokat. Hozzátette: a
gyengébb minõség különösen a kisebbségi programok fontos részét adó
zenei blokkoknál lehet zavaró.

Gellért Kis Gábor, a kuratórium elnöke arról beszélt, nem lesz egyszerû
az átállással szükségessé váló műsorstruktúra-módosítás, ugyanis azt az
intézmény elnökének kell kezdeményezni, márpedig ez a poszt hónapok óta
betöltetlen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik