A Cégbíróság július elején szólította fel az MTV Rt. tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Televízió Közalapítványt, hogy október 6-áig emelje a minimálisan szükséges 20 millió forintra a társaság tőkéjét. A közalapítvány viszont csak egy levelet tudott küldeni a Cégbíróságnak. Ebben az áll, hogy jelezték a problémát Szili Katalinnak, az MTV Rt.-t alapító Országgyűlés elnökének.
Ehhez képest az Országgyűlés plenáris ülésén az MTV csak a fél nyolcas Híradóból átirányított női műsorvezetők kapcsán került szóba, és a szakbizottságok heti ülésének napirendjén nem szerepel a köztévé gazdasági helyzete. Pedig hasonló helyzetben egy részvénytársaságnak bírság kiszabásával, vagy akár a felszámolással is szembe kellene néznie.
A közszolgálati televíziót azonban védi a médiatörvény, legalábbis van ilyen álláspont is. Ez például Czeglédi Lászlóé, az MTV kuratóriumának elnökéé. Ő a múlt héten a jogi érvek mellett egy másik szempontot is felvillantott: „Egyszer volt, hogy csődbe ment egy köztelevízió, Portugáliában, de borzasztó nagy gondok keletkeztek belőle, úgyhogy nem hiszem, hogy Magyarországon ezt meg lehet tenni.”
Hasonló helyzet már volt 2003-ban, akkor a költségvetési törvény segítette ki a mínusz 9,1 milliárd forintos saját tőkéjű MTV Rt.-t. A törvény elfogadásához képest fél évvel később érkezett meg a tőkeemeléshez szükséges pénz, és további fél év volt a cégbírósági bejegyzés.
Dobrev Klára: Ki az a bolond, aki hárompárti parlamentet akar ilyen helyzetben?
„Tele gatyával nem lehet rendszert váltani” – nyilatkozta Dobrev Klára a választási kampány hajrájában lapunknak. A DK elnöke szerint pártja parlamentbe jutása a Fidesz-Mi Hazánk koalíció megelőzéséhez fontos. Arról is kérdeztük: könnyebb lett-e a párt helyzete Gyurcsány Ferenc visszavonulása után?
