Egy érdeklődő vásárolta meg az induláshoz szükséges pályázati csomagot, míg 13-an azt közölték, eredeti formájában vagy változtatásokkal, de fenntartják korábban benyújtott pályaművüket. A jelöltek november 29-ig adhatják be pályázatukat. Az MTI korábbi, testületi tagoktól származó értesülései szerint várhatóan december 19-én tesz kísérletet a kuratórium elnöksége a jelöltállításra, ennek sikeressége esetén pedig ugyanezen a napon határozhat a személyi javaslatról a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium.
A közalapítvány elnöksége március 19-én döntött úgy, hogy pályázatot ír ki a július végén, Kondor Katalin mandátumának lejártával megüresedő tisztségre. Első körben, május 9-én Such György megválasztását javasolta a testület a nagykuratóriumnak, ám ő csak egyszerű többséget kapott a szavazáson a szükséges kétharmados helyett. Július 7-én egyetlen pályázó sem kapta meg a jelöltté váláshoz szükséges kétharmados támogatást az elnökségtől. Szeptember 19-én ismét nem sikerült az elnökségnek jelöltet állítania a tisztségre; ezt követően döntöttek újabb pályázat kiírásáról.
Mit keres egy huszonéves nő egy 50-es férfi mellett – és működhet ez a kapcsolat?
Mit adhat egy huszonéves nő egy középkorú férfinak – és mit kap cserébe? Ezeket a kapcsolatokat hajlamosak vagyunk azonnal elítélni, miközben a mögöttük húzódó dinamikákról alig beszélünk. Nem véletlen, hogy a Netflix is a nagy korkülönbségre építette legújabb párkereső realityjét, a Kortalan randikat. A szerző a Marie Claire újságírója.
