A kiírás szerint a társaság a televíziózás mennyisége és tudatossága közti összefüggést, a demográfiai tulajdonságok hatását és a csatornalojalitást kívánja mérni. Horváth Réka, az MTV marketing osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: az úgynevezett bevonódási felmérést brit minta alapján legalább negyedéves rendszerességgel, legkevesebb egy évig kívánják elvégeztetni. A mérés célja a televíziós programok fejlesztési irányának meghatározása, az értékesítési árbevétel növelése, valamint a “tévépiac megmozgatása” – tette hozzá Horváth.
A reklámelutasítást- és elfogadást, a műsorok és reklámok hatásának kapcsolatát és a nézői bevonódást firtató közönségmérést az MTV ezer fős mintán kívánja elvégeztetni. A kiírás szerint a televízió szeretné megismerni a nézői igényeket, a nézői bevonódást megérteni, (azaz azt megtudni, hogy mennyire függ a tévénézés a napszaktól és a műsortípusoktól) műsorainak megitélésére is kiváncsi a versenytársakkal szemben, a műsorválasztás tudatossága is érdekli. A köztelevízió érdeklődését ezen kívül még a tévénézés mennyisége és tudatossága közötti összefüggések, a demográfiai tulajdonságok hatása a tévénézés mikéntje, a csatornalojalitás, a reklámelfogadás, a műsorok és reklámok hatása, a a nézői lojalitás a reklámok elfogadása, valamint a reklámtűrés témakörében is ki kell elégítenie a siekres pályázónak.
A tárgyalásos eljáráson a kiíró három jelentkező ajánlatát bírálja el, a pályázatokat 2006. január 4-ig lehet az MTV címére magyar nyelven megküldeni. A köztévé olyan jelentkezők ajánlatait várja, akiknek éves nettó árbevétele több, mint 150 millió forint, a közbeszerzés tárgya szerinti forgalma pedig meghaladja a 100 millió forintot.
Évtizedes tapasztalatra cáfol rá a Tisza Párt – mit mutatnak a széttartó kutatások?
Magyar Péter pártjának berobbanását a Momentum sínylette meg a legjobban: az áprilisi közvélemény-kutatások átlaga szerint nem jutna be az EP-be. Mindenki más is gyengült, így a Fidesznek is porladt a támogatottsága, de a várható mandátumainak száma márciushoz képest nem csökkent.