Üzleti tippek

Hűtlen kezelés az MTV-nél

Ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség (FF) azon beadvány kapcsán, amelyben a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumának egy korábbi tagja kérte több MTV-s szerződés vizsgálatát – áll az FF MTI birtokába jutott határozatában.

A döntéssel egyben hatályon kívül helyezik az V. és XIII. kerületi ügyészség korábbi döntését, amellyel elutasította a Pós Péter által szeptember végén – három, szerinte visszaélések gyanúját felvető szerződés ügyében – tett feljelentését.

Az MTI akkori értesülései szerint az egyik témakör a közszolgálati médium vezetékes telefonrendszerének felülvizsgálatára vonatkozó megbízás. A szerződés négy hónapon át, havonta nettó 800 ezer forintos juttatás mellett a megtakarítás tizedére rúgó, összesen legfeljebb nettó tízmilliós kifizetést jelentett volna az MTV-nek.

Az iratanyag szerint az MTV jogásza annak a meggyőződésének ad hangot, hogy az eljárás közbeszerzés hatálya alá esik.

Emellett Pós Péter két ügyvédi megbízási szerződéssel kapcsolatban is benyújtott anyagokat: ezek szerint az egyik esetben egy ügyvédi iroda 25 ezer forint plusz áfa óradíjért nyújtott volna az átszervezéssel és a csoportos leépítéssel kapcsolatos munkajogi tanácsokat.

Egy másik irodával – egyebek mellett a székházépítéssel és közbeszerzéssel kapcsolatos eljárásokban, szerzői jogi, társasági és gazdasági ügyekben tanácsadásra – havi nettó félmillió forintos átalányért szerződött a közszolgálati médium.

Később újabb többmilliós összegre szóló szerződésekkel egészítette ki beadványát a volt kurátor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik