Üzleti tippek

Luxusra gyúrók

Gombamód szaporodnak a prémiumkategóriás fitnesztermek a fővárosban és vidéken. Az elegáns helyszínekkel az eddig a sportot kerülő réteget is mozgásra lehet csábítani.

Kifizettél egy csomó pénzt, és nem is jársz tornázni? Kedvezményes bérletet vettem, olcsó volt, 260 ezer. Ilyen és ehhez hasonló beszélgetésfoszlányok hangzottak el a World Class Health Academy új, Andrássy úti termének nyitórendezvényén. Ugyan a hálózat egyetlen egységgel már évek óta jelen van a hazai piacon, a név még a fitnesztermekben járatosak számára is ismeretlenül csenghet. A több mint 14 országban üzemelő, speciális éves tagságon alapuló konstrukcióban működő svéd lánc eddig más közép-európai területekre összpontosított – tudtuk meg Ács Zoltántól, a World Class Magyarország Kft. ügyvezetőjétől. Ezért nem bővült 2008-ig a hazai vonal, az idén viszont az Andrássy úti mellett júniusban Óbudán is nyitnak egy nagyobb egységet, a Marriott Szállóban lévő régebbi termet pedig teljesen felújítják. A cég a korábbiakhoz képest nagyobb hangsúlyt fektet a marketingre, ennek részeként rendeztek teremnyitó koktélpartit az Andrássy úton, ahol a World Class mellett számos luxuskategóriás márka (Jaguar, Furla, Dr. Rose klinika stb.) képviseltette magát.

Elit city

A választás nem véletlen, az a réteg, amely Jaguarral furikázik vagy magánklinikán gyógyíttatja magát, minden bizonnyal ki tudja fizetni 350 ezer forint körüli éves tagságot. Az ár borsosnak tűnik, ahogy a napi jegy 7500 forintos díja is, de nem is a betérő vendégekre apellálnak az üzemeltetők. Jóval inkább azt szeretnék elérni, ha a hozzájuk járóknál a sport hosszú távon válna életformává. Ezért a vezető nem is örül a trendből vagy múló hóbortból tagokká válóknak, tapasztalataik szerint az ilyen vendég lemorzsolódik, nem újítja meg éves bérletét. Pedig a tagságival a jövőben az összes hazai és külföldi terem látogatható lesz, az óbudaihoz pedig egy 25 méteres medence is tartozik majd.

A termek közti átjárhatóságban látja az ügyvezető a World Class legnagyobb előnyét egy másik, szintén a belvárosban nyíló luxuskategóriás klubbal szemben. A brit gyökerű Holmes Place lánc első hazai tagja nem csak a fitnesz szerelmeseit várja majd kétezer négyzetméteren a Király utcai Gozsdu Udvarban. A lánc világszerte óriási hangsúlyt fektet a szakmai színvonalra és a személyes edzésre – ecsetelte a Holmes Place előnyeit Csurgai Zita. A klubvezető-helyettes hozzátette, egyre nagyobb a hazai kereslet az általuk képviselt prémiumkategóriában. A koncepció hasonlít a World Classéhoz, éves tagság fejében korlátlanul lehet használni a klub szolgáltatásait (személyi edzés, speciális órák, uszoda stb.), és garantált, hogy nem kell a gépekre várni, illetve az, hogy valaki ne férne be az aerobikórára. A tagságért egy évre listaáron jelenleg 310 ezer forintot kell fizetni. A nyitást követően 350 ezer forint körül lesz a tagdíj, de ha valaki már az idei év elején letette voksát a terem mellett, akkor kétszázezer forint körüli áron is hozzájuthatott a tagsághoz. A két terem viszonylag közel esik egymáshoz, s elméletileg piaci esélyeiket ronthatja a Corinthia Szállóban üzemelő, ugyancsak medencével ellátott elit klub is. Ennek ellenére az üzemeltetők nem félnek attól, hogy tagok nélkül maradnának. Tapasztalatok szerint a magyarok vagy lakóhelyük, vagy munkahelyük közelében sportolnak, de extra szolgáltatások esetén nagyobb távolságot is hajlandók megtenni. Mivel a klubok célcsoportja a belvárosban lakik, vagy a környező irodaházakban dolgozik, így reményeik szerint gyorsan feltöltik a néhány ezer helyet. A két külföldi lánc árai csak első hallásra tűnnek magasnak, a hazai fitneszpiacon ugyanis rajtuk kívül jelenleg csak a szállodák által üzemeltetett fitneszközpontokban akad például úszómedence is. Így ha valaki edzőterembe és uszodába is jár, akkor könnyen kifizeti a fenti összeget, igaz, általában részletekben.

Ép testben ép lélek

Ideális esetben a sportolás kiemelt szerepet játszik a fizikai és mentális egészség megőrzésében, ám a 2007–2020-as időszakra vonatkozó XXI. nemzeti sportstratégia szerint Magyarország nincs a nagy sportolónemzetek között. Sporttevékenységet csupán a felnőtt lakosság 16 százaléka végez, szűkebb értelemben véve a sportolást (min. heti két alkalom és min. fél óra alkalmanként), a felnőtt lakosság mindössze kilenc százaléka említhető. A folyamatos klubtagságot (éves, havi stb.) kiváltókról átfogó statisztika nem készült. Ha elérnénk, hogy a lakosság 24 százaléka sportoljon, a becslések szerint a táppénzkiadások terén mintegy hatmilliárd forintot lehetne megtakarítani.
A nálunk még gyerekcipőben járó éves klubtagságnak Európában nagy hagyománya van. Hollandiában a legmagasabb az ilyen konstrukcióban sportolók aránya, mintegy 15,5 százalék. A nagy fitneszterem-látogató nemzetek között vannak a spanyolok (14,8 százalék), az angolok (12,8), a norvégok (11) és a svédek (10) is. A Deloitte 2006-os kutatása szerint több mint 36 millió uniós polgár tagja valamelyik fitneszhálózatnak, a piac mérete pedig meghaladja a 18 milliárd eurót. Magyarországon a teljes sportgazdaságra vonatkozó, becsült adatok szerint az árbevétel évi 350 milliárd forint, a piacbővülés folyamatos. A sportvállalkozásokban főállásban több mint 25 ezren dolgoznak, és mintegy 23 ezerre tehető a foglalkoztatottak száma.

Fehér hollók

A speciális szolgáltatásokat kínáló, kifejezetten nagy alapterületű termek száma az utóbbi néhány évben kezdett gyarapodni, de számuk még mindig kevés, csakúgy, mint a hálózatoké. A legnagyobb lánc a csak hölgyeket fogadó, franchise-rendszerben működő Fit Forma, de akad testépítésre (Gilda Max) vagy teljes körű wellness-szolgáltatásra szakosodott központ is (A1Wellness, Emotion Fitness).
Iparági érdekesség, hogy a piac méretéről, a magyarországi termek számáról hivatalos felmérés még nem készült. (A Magyar Fitness Szövetség például csak a versenyszerű fitneszt felügyeli, a szabadidős tevékenységgel egyáltalán nem foglalkozik.) A Fitnesz Akadémián 800 és 1000 körülire becsülik a jelenleg üzemelő termek számát, míg a fitneszgépek forgalmazásával és teljes körű szaktanácsadással foglalkozó Fitness Trade Warex Kft. projektosztályának vezetője, Nagy B. József szerint a szállodákban üzemelő egységekkel együtt ezer felett van a hazai termek száma. A szakértő, aki egyben fitnesz-szaktanácsadó és egyetemi oktató, úgy véli, a speciális szolgáltatásokat nyújtó termekből nőhetnek ki idővel a karakteresebb piaci szereplők. A magyar piac telítetlenségét jelzi, hogy a vezető az utóbbi egy-két évben nem emlékszik arra, hogy egy terem bezárt volna, hacsak nem a szolgáltatás bővítése vagy minőségi fejlesztés elmaradása miatt. Igaz, az általuk menedzselt klubok megnyitását teljes körű felmérés előzi meg, amely a konkurensek elemzése mellett kiterjed a célcsoport vizsgálatára is.

Azt Nagy B. József is megerősítette, hogy a magyarok általában nem hajlandók nagyobb távolságokat utazni egy tornaterem kedvéért, a gazdaságos üzemeltetéshez pedig az adott terület lakosságának legalább tíz százalékát érdemes bevonni, ezt az arányt célozzák meg a termek nyitásakor is. A prémiumkategóriás, mintegy kétezer négyzetméter alapterületű termeket általában legalább ötvenezer fős településeken érdemes nyitni, ezekkel viszont olyan réteget is rá lehet venni a sportolásra, amely korábban az alacsonyabb szintű szolgáltatások miatt elkerülte a tornatermeket. Az ipari felhasználású kardiogépek ára elérheti a 2-3 millió forintot, de egy gyárilag felújított gépparkkal, amelyre a forgalmazó garanciális felelősséget vállal, már el lehet indítani egy sikeres vállalkozást. A kiszámíthatóbb megtérülés érdekében, a beruházási költségek ésszerű tervezése és gépek megfelelő kiválasztása mellett, a piac valószínűleg a havi vagy az éves tagságot ösztönzők irányába mozdul a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik