A kiemelkedő képességű újságíró 1968-tól csaknem 30 esztendeig a Figyelő című gazdasági hetilapnál dolgozott, ahol főszerkesztő-helyettesként meghatározó szerepe volt abban, hogy az olvasók szakszerűen el tudjanak igazodni a gazdasági rendszerváltás folyamataiban.
Vértes Csaba 1996-ban csatlakozott a Népszavához, ahol a napilap szerkesztésében – amíg egészségi állapota engedte – egészen 2007 nyaráig, aktívan közreműködött. A Magyar Rádió 168 óra és Körmikrofon című műsoraiban, valamint a Magyar Televízió Hírháttér című adásaiban riporterként és szerkesztőként dolgozott. Szerkesztője volt A rendszerváltás kisszótárának.
Évtizedes tapasztalatra cáfol rá a Tisza Párt – mit mutatnak a széttartó kutatások?
Magyar Péter pártjának berobbanását a Momentum sínylette meg a legjobban: az áprilisi közvélemény-kutatások átlaga szerint nem jutna be az EP-be. Mindenki más is gyengült, így a Fidesznek is porladt a támogatottsága, de a várható mandátumainak száma márciushoz képest nem csökkent.