Belföld

Jávor: Gyurcsánnyal nem

Tegnap kóstolgatta az LMP-t a volt miniszterelnök. Válaszként cokit mutat neki Jávor Benedek. Villáminterjú.

Azt mondta tegnap Gyurcsány Ferenc, hogy a Fidesz az előző választáson „közreműködött” az LMP ajánlószelvényeinek összegyűjtésében.

Nincs felemelőbb, mint egy jó kis Gyurcsányra reagálni… A volt miniszterelnök saját bevallása szerint mindig is erős volt a valótlanságok szajkózásában, és úgy tetszik, most sem tud szabadulni ettől a rossz szokásától. Ha bármilyen gyanú ébred benne, tessék rendőrséghez, ügyészséghez fordulni.

Segített önöknek a Fidesz?

Dehogy!

Sem központilag, sem helyben?

Sem központilag, sem helyben. Sőt az LMP az egyetlen párt, amelyik feljelentéseket tett visszaélések miatt. Például Budapest tizedik kerületében a rendőrséggel együttműködve buktattunk le ajánlószelvényekkel üzérkedő állampolgárokat.

Gyurcsány szerint ma is „létezik a Fidesz és az LMP között egyfajta együttműködés”.

Két napja éppen Gyurcsány akart egyfajta együttműködést az LMP-vel. Követhetetlen, amit mond. Persze értem én, hogy kapálódzik, hiszen a DK képtelen kitörni abból a két-három százalékos karanténból, amiben a létrejötte óta vergődik. Az LMP célja egy, a Fidesz 2014-es leváltáshoz szükséges, két és félmillió szavazót maga mögé állítani képes formáció létrehozása. Ilyen nem hozható létre Gyurcsány Ferenccel.


Fotó: Kummer János

Jól értem, eldőlt, hogy egy olyan választási együttműködésben, melyben ott van Gyurcsány Ferenc és az ő DK-ja, az LMP nem vesz részt?

Jól.

Az lesz a cím, hogy Jávor, kettőspont, Gyurcsánnyal nem.

Jó cím.

Ha nincs DK, és nyilván nincs Jobbik, ki marad a Fidesz leváltására? Az MSZP meg az LMP. És esetleg pár olyan, legföljebb városokban ismert mikroszervezet, mint a Milla.

Sokféle stratégia lehetséges.

Olyan sokféle nem.

Valóban kérdés, milyen módon valósítható meg egy, a hagyományos politikai szekértáborokon átnyúló együttműködés. A Haza és Haladás Alapítvány nyári elemzése egyértelművé tette: a kormányváltás kulcskérdése, hogy az ellenzék el tud-e hozni húsz-harminc hagyományosan jobbközép választókerületet.

Önök osztják a Bajnai-féle Haza és Haladás elemzésében foglalt megállapításokat?

Nagy vonalakban.

Gyurcsány a minap a választási eljárási törvény vitájától való távolmaradásra szólította fel az ellenzéket, amit a Lehet Más elutasított. Mire most Gyurcsány azzal vádolja önöket: azért nem csatlakoznak a bojkotthoz, mert a Fidesz „kifizette” az LMP-t azzal, hogy „eltörlik az ajánlócédula-gyűjtést, ami nagyon nagy problémákat okozott az LMP-nek”.

Jaj. A kopogtatócédulákkal nem az a baj, hogy az LMP-nek gondot okozna-e az összegyűjtésük – egyébként nem okozna gondot –, hanem az, hogy rengeteg visszaélésre adott alkalmat: Kubatov-listák gyűltek, illegális adatgyűjtés folyt, és a cédulák adásvétele kísérte az elmúlt két évtizedet. Ennek véget kell vetni.

Önök támogatják a kopogtatócédulás rendszer eltörlését.

Így van.

A tervek szerint csupán száz-kétszáz aláírás kell majd a képviselő-jelöltté váláshoz. Az is újdonság, hogy minden egyes jelölt két-hárommillió közforintot kap majd a kampányához. Ön nem tart attól, hogy a pénz miatt sok választókerületben rengeteg jelölt lesz, és operettbe fullad a választás?

De. Ezért megfelelő szűrőrendszert kell beépíteni a választási eljárási törvénybe. De ettől még helyes döntés eltörölni az ajánlószelvényeket, hiszen az új politikai erők megjelenése a színen javára válik a magyar demokráciának. A Fidesz törvényjavaslata számos sebből vérzik, nekünk az a dolgunk, hogy az utolsó töltényig harcoljunk az átalakításáért, leginkább azért, hogy kikerüljön az előzetes regisztráció. A vitában megpróbáljuk a normalitás irányába tolni az agyatlan, abszurd elképzeléseket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik