A válaszadók 59 százaléka leginkább az ablak mellett szeret ülni, míg a folyosó melletti székeket 38 százalékuk preferálja. A két ülés közötti széket – ha van rá módja – mindössze a megkérdezettek 3 százaléka választja – számolt be az Easyjet felméréséről az MTI.
Akik az ablak melletti székeket választják, elsősorban azért foglalnak oda helyet, hogy nézelődhessenek, míg a folyosó melletti üléseket a nagyobb lábtér és szabadabb mozgás miatt választják, utóbbi üléseket leginkább az idősebbek és az üzleti utazók szeretik.
Fotó: Shutterstock
Az utasok általában a jobb oldalon a 6-7. sor székeit foglalják le a leghamarabb. A legnépszerűbb a 7F ülés (hetedik sor, jobb oldal, az ablak mellett), míg a legnehezebben a 19C ülésre (tizenkilencedik sor, bal oldal, a folyosó mellett) sikerül utast találni.
A leginkább a portugálok szeretnek az ablak mellé ülni (80 százalékuk), míg a folyosó mellé leginkább a németek és a hollandok. A felmérés szerint ablak mellett a legnagyobb valószínűséggel 25 év alatti portugál vagy cseh nő, a folyosó mellett pedig 65 év feletti holland vagy német férfi ül.