Élet-Stílus

F1: ezüst Red Bull-lal hasít a Mercedes

A Red Bull és a Toro Rosso után nem sokkal a Mercedes GP is leleplezte Valenciában 2011-es autóját, a W02-est. A még Brawnként megnyert 2009-es év után gyengén sikerült első mercedeses idényt követően a brackleyi alakulat idén a felzárkózásra hajt.

A W01-essel ellentétben a csapat tavaly nagyon korán elkezdte a 2011-es autó fejlesztését, azonban Ross Brawnéktól talán kicsit meglepően, a megoldást szemmel láthatóan az ötletek kölcsönzésében találták meg: a W02-es igen erősen emlékeztet a Red Bull két évvel ezelőtti modelljére, az RB5-ösre. A vaskos, lekonyuló orr helyett az idei trendhez illeszkedően magasra tűzött első részen ott az idén másoknál eltűnőben lévő Red Bull-féle V-csatorna, és az autó a hasát is alaposan “behúzta”.

“Mindig izgalmas, amikor az új autót először látjuk pályára lépni, a mostani alakalom sem kivétel. Az első Mercedes-Benz gyári csapati évünk után már láthatóak az autón és a motoron dolgozó részlegek együttműködésének eredményei. Bízom benne, hogy idén minden téren jó munkát végeztünk és végzünk majd a jó műszaki háttércsapattal és megerősített versenymérnöki szervezettel” – mondta a csapatfőnök, Ross Brawn.

F1: ezüst Red Bull-lal hasít a Mercedes 1

“Már az elejétől szeretnénk mi lenni a mérce, de ha ez sikerül, akkor azonnal határozottan reagálunk, hogy versenyben lehessünk. Mindenki izgatottan várja, mit hoz az új idény” – tette hozzá az angol.

Michael Schumacher is bizakodik, hogy idén sokkal jobban teljesíthet, mint a 2010-es visszatérésekor: “Nagyon várom az új idényt. Többször is mondtuk már, de most újra leszögezzük: valami nagy dolgot szeretnénk építeni közösen. Nagyon bízom benne, hogy idén sokkal gyakrabban állunk dobogóra, ideális esetben a legfelső fokára!”

Nico Rosberg egyetért honfitársával: “Sokkal erősebb idényt várok a tavalyinál, agresszív célkitűzéseink vannak. Az élen akarunk küzdeni, győzelmekért akarunk harcolni. A brixworthi és brackleyi gyárakban mindenki nagyon keményen dolgozott az új ezüst nyílon, kíváncsian várjuk, hogyan teljesít!”

Az új Mercedest kedden Schumacher és Rosberg is kipróbálja majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik