Élet-Stílus

Talmácsi nem indul a vb-n

Eldőlt, hogy Talmácsi Gábor nem indul az idei gyorsaságimotoros-világbajnokságon.

Az elmúlt időszak nehézségei túlságosan sokat
kivettek belőlem mentálisan és lelkileg egyaránt, és bár fizikailag
folyamatosan készültem, mégsem érzem magam készen az idei vb-re” – áll a
magyar versenyző MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.

A 29
éves Talmácsi 2007-ben világbajnoki címet szerzett a 125 kcm-es
géposztályban, tavaly pedig a Moto2-ben hatodik lett a Speed Up
csapattal. A világszerte jól ismert spanyol filmszínész, Antonio
Banderas érdekeltségébe tartozó Jack and Jones istállóval november
közepén állapodott meg a közös munkáról, egy héttel azután, hogy
bejelentette szakítását menedzserével, Stefano Favaróval. A csapat
december elsején azonban közölte, hogy visszalép a 2011-es
vb-sorozattól.

“Motorversenyző vagyok, akinek az élete a
versenyzés, de ahogy korábban már mondtam, nem mindenáron. Nagyon kemény
időszakon vagyok túl. Hosszú tárgyalásokat folytattam a G22 csapattal,
amely a lehetőségeihez mérten tényleg mindenben próbált segíteni” –
tette hozzá Talmácsi, aki több ajánlatot is kapott, ám ezekben – ahogyan
a közlemény fogalmaz – “elsősorban az anyagi feltételek domináltak”.

“Nehéz
volt meghoznom ezt a döntést, de figyelembe vettem azt, hogy nemcsak
magamért és a versenytársaimért vagyok felelős a pályán, hanem a
szponzoraimért, a szurkolóimért, és csapatomért is” – áll Talmácsi
nyilatkozatában.

A 18 futamos világbajnokság március 20-án rajtol Katarban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik