Élet-Stílus

Visszatér az ausztrálok úszóklasszisa?

Újra edzésbe állt Ian Thorpe, az ausztrálok négy éve visszavonult úszósztárja, aki nem zárja ki, hogy a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként ott legyen a 2012-es londoni olimpián.

A hírről a Sunday Telegraph című brit lap számolt be. „Tulajdonképpen teljesen soha nem hagytam fel az úszással, de tény, hogy most a korábbiaknál sokkal többet tréningezek, és nagyon jól esik. Szeretnék újra formába lendülni” – nyilatkozta a 28 éves sportoló.

Az ötszörös olimpiai és 11-szeres világbajnok 2006 novemberében jelentette be visszavonulását, ami igencsak meglepetésként hatott, hiszen fél évvel később éppen hazájában, Melbourne-ben rendezték a vb-t. A verseny alatt aztán a L’Equipe című francia sportújság megszellőztette, hogy 2006 májusában, edzés közben túl magas tesztoszteron- és növekedési hormon-szintet mértek Thorpe-nál, és ez lehetett a hirtelen visszavonulás oka. A úszóklasszis tagadott, később pedig tisztázták is.

Thorpe hivatalosan még nem jelentette be karrierke folytatást, ugyanakkor legkésőbb körülbelül március végéig jeleznie kell visszatérését ahhoz, hogy jövőre esetleg ismét versenyezhessen, a helyi antidopping-program szabályai szerint ugyanis a regisztrációtól ennyi időnek kell eltelnie addig, amíg egy sportoló hivatalos viadalokon indulhat. Az ausztrál ötkarikás úszóválogatókat 2012 februárjában vagy márciusában rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik