Élet-Stílus

Dakar: Coma és al-Attiyah a győzelem kapujában

Az autósoknál a dél-afrikai Giniel de Villiers, a motorosoknál pedig az összetettben is élen álló spanyol Marc Coma érte el a legjobb időt a szerdai, tizedik szakaszon a 32. Dakar-ralin. A kamionoknál nyílt a verseny, de a motorosok és az autósok legjobbja már kezdheti dörzsölni a tenyerét.

Látszólag könnyű napjuk volt tegnap a 2011-es Dakar-ralin indulóknak, hiszen bár 862 kilométer kellett megtenniük Copiapo-Chilecito között, abból 175 volt csak a szelektív hossza. Ám miután szépen áthajtottak immár visszafelé az Andokon a puha homokban találták magukat.

Cyril Despres minden bizonnyal utálja is a szerdai napot, hiszen a KTM-s olyan komoly hátrányt szedett össze, hogy ha ellenfele, Marc Coma nem hibázik nagyot a következő napokban, végleg elúszott a címvédés. A francia motoros kétszer is hibázott:
“Az első hibát százhúsz kilométer után csináltam, 17-et olvastam 117 helyett az itinerben és a kövek között találtam magam Verhoevennel együtt. Már jó sok időt elvesztegettem ott, amikor megfordultam és beestem egy sáros gödörbe. Lehetetlen volt kijönni belőle, tíz percig tartott mire kikecmeregtem. Rossz nap volt, de ilyen a tereprali, néha fenn máskor lenn.” – mondta az összetett verseny második helyén álló Despres.

Ezzel szemben az élen álló Marc Coma megnyerte a 10. szakaszt. A katalán motoros tíz perccel tudta növelni előnyét, amely így már megközelíti a húsz percet.
“Nagyon nehéz szakasz volt. Persze tudjuk, Fiambala az egyik legkeményebb napja a versenynek. Sok helyen lehetett téveszteni a navigációban és a puha homokdűnék sem egyszerűek. Azután a kiszáradt folyómederben sem volt könnyű megtalálni a helyes utat. Mindig jó szakaszt nyerni, de két nap még hátra van” – értékelt Marc Coma, aki már elkezdhet igazán taktikázni, hogy beossza előnyét.

Marc Coma és Pedrero Garcia (MTI/EPA)

Marc Coma (b) és Pedrero Garcia (MTI/EPA)

Ám nemcsak Coma számolgathat, hanem az autós mezőnyben élen álló Nasszer al-Attiyah is. Pedig a volkswagenes korántsem futott tökéletes versenyt, a szakasz vége előtt eltévedt, így csak negyedik lett. De minden relatív, mivel az összetett versenyben őt üldöző Carlos Sainz még többet veszített ezen a szakaszon. A címvédő már a szakasz elején, a 13. kilométernél beragadt a homokba, és szerencséje sem volt, mert csapattársa Giniel de Villiers nem vette őt észre, pedig a közelben ment el. Később újra időt veszített a spanyol, de ekkor a navigációs hibák miatt.

“Sok időt veszítettem. Nem volt szerencsém ma. Az elején elakadtunk, azután két vagy három alkalommal is rossz irányba mentünk. Volt defektünk is és a végén a sebességváltót is eltörtem. Nem mentünk jól egyáltalán. Ha Nasszer nem hibázik, akkor vége van” – mondta Sainz és tudta ezt Al-Attiyah is.

“Nagy nap volt ez számunkra. Veszítettünk 7-8 percet, de aztán utolértük Stephane Peterhanselt és próbáltuk megtalálni a helyes utat. Majd megpillantottam Giniel De Villiers autóját és őt próbáltuk követni, és azt mondtam, maradjunk nyugodtak és találjuk meg a helyes utat. És most itt vagyunk, boldog vagyok” – mondta a katari, aki ugyan csak negyedik lett tegnap, de előnye 12 perc fölé duzzadt.

Ezt az előnyt azonban nemcsak a magának köszönheti, hiszen épp a legjobb embert követte tegnap, a szakaszt Giniel De Villiers nyerte. A volkswagenes két BMW-s Krzysztof Holowczyc és Stéphane Peterhansel előtt végzett.

Ismét fordult a kocka a kamionok mezőnyében, ahogy az utóbbi napokban a szakaszgyőztes mindig akkora fölénnyel nyert, hogy az összetettben is átvette a vezetést. Kedden Firdausz Kabirov volt ez a Kamazos, szerdán pedig Vlagyimir Csagin. A hatszoros Dakar-győztes idei negyedik szakaszgyőzelmét 21 perces előnnyel szerezte meg, így 17 perccel vezet az összetettben. Az valószínű, hogy a két orosz közül kerül ki a győztes, hiszen a harmadik helyezett Nyikolajev már majd három órával van lemaradva.

Dakar-rali, 10. szakasz, Copiapo-Chilecito
Autósok:
1. Giniel de Villiers (dél-afrikai, Volkswagen) 2:53:15
2. Krzysztof Holowczyc (lengyel, BMW) +4:23
3. Stéphane Peterhansel (francia, BMW) +5:38
Motorosok:
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 3:06:35
2. Cyril Despres (francia, KTM) +9:56
3. Ruben Faria (portugál, KTM) +13:22
Az összetettben
Autósok:
1. Nasszer al-Attijah (katari, Volkswagen) 34:07:34
2. Carlos Sainz (spanyol, Volkswagen) +12:37
3. de Villiers +46:57
Motorosok:
1. Coma 38:39:31
2. Despres +18:10
3. Francisco López (chilei, Aprilia) +45:16
Csütörtökön a Chilecito és San Juan közötti 622 km-es táv vár a mezőnyre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik