A cég által kiadott közlemény hangsúlyozza a csomag kapcsán, hogy Schmidt a cégnél eltöltött ideje alatt – 2001 óta – eddig nem részesült semmilyen hasonló juttatásban. A most felajánlott csomag részvényeket és részvényvételi opciót is tartalmaz az elkövetkező négy évre szólóan – írta meg a Bloomberg hírügynökség.
A juttatás kapcsán szakértők megjegyezték, merőben szokatlan egy pozícióban lévő vezetőnek ilyen méretű juttatás adni, azért akadt már rá példa. Hasonló volt a Motorola CEO-jának Sanjay Jhanak adott 103 millió dollár három évvel ezelőtt.
Schmidt az ajándék mellett egyébként is a Google egyik legnagyobb részvényese, jelenleg 9,2 millió darab Google-papírt tudhat magáénak, amely közel 6 milliárd dollárt ér.