Foci

Ligakupa: a Loki már hátradőlhet

eger-fc-debreceni-vsc-(i)(960x640).jpg (eger fc, debreceni vsc, )
eger-fc-debreceni-vsc-(i)(960x640).jpg (eger fc, debreceni vsc, )

A Debrecen 5-1-es győzelmet aratott Balmazújvárosban a labdarúgó Ligakupa negyedik fordulójának szerdai játéknapján, ezzel elsőként biztosította helyét a legjobb 16 között.

A Loki remekelt idegenben, hiszen a piros-fehérek a 31. percben már 4-0-ra is vezettek, majd a második félidőben visszavettek az iramból, így lett 5-1 a vége. A B csoportban így a Debrecen négy meccsből négyet nyert meg, vagyis két fordulóval a zárás előtt már biztosan továbbjutottak, hiszen a Mezőkövesd és a Nyíregyháza nyolc ponttal van a Loki mögött.


Remekelt a DVSC
Fotó: MTI

A D csoportban nagy a harc: a Puskás Akadémia azzal, hogy legyőzte a Honvédot, vezeti a kvartettet a Szigetszentmiklós ellen ikszelő Cegléd (5 pont) előtt. Eggyel kevesebb egységet gyűjtöttek a szigetszentmiklósiak is csakúgy, mint a fővárosi klub.

A Videoton javította egy héttel ezelőtti hibáját, a fehéváriak ugyanis most legyőzték a Kozármislenyt, így bár azonos ponttal állnak az élen, mint a Paks, de a gólkülönbség a Vidi javára dönt.

A H jelű négyesben a Pécs és a Kaposvár áll az élen 9-9 ponttal úgy, hogy szerdán a baranyaiak 2-1-re kikaptak a Rákóczi otthonában, míg a Siófok könnyen verte a ZTE-t.

Eredmények – Ligakupa, 4. forduló

B csoport:
Balmazújváros – DVSC-TEVA 1-5 (0-4)

D csoport:
Cegléd-Szigetszentmiklós 1-1 (0-1)
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 2-0 (1-0)

E csoport:
MVM Paks-Dunaújváros 2-0 (1-0)
Kozármisleny-Videoton FC 0-4 (0-3)

H csoport:
FGSZ Siófok-ZTE FC 3-1 (1-1)
Kaposvári Rákóczi – PMFC-Matias 2-1 (0-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik