Csupán néhány ezerrel gyarapodhat az evások tábora azzal, hogy jövőre már 25 millió forintos árbevételi határig lehet választani ezt az egyszerűsített vállalkozó adót az idei 15 milliós helyett – derül ki az adóhivatal kimutatásából.
Meglepő, hogy alig több mint ezeregyszáz evázónak haladta meg tavaly a 10 millió forintot az éves bruttó árbevétele – tudtuk meg az adóhivatalnál. A 62 ezer ilyen típusú adónemet választó döntő hányadát ezért az évi 10 milliósnál kisebb bruttó árbevételűek adják.
Az egyéni vállalkozók közül például csak minden negyvenedik tért át azok közül, akiknek éves árbevétele tavaly 10 és 15 millió forint közé esett. Az egyéni vállalkozások között egyébként messze nem olyan népszerű az új adónem, mint lehetne: a 10 millió forint alattiaknak is csak mindössze 8,9 százaléka találta azt vonzónak. Az APEH lapunk kérdéseire adott válaszaiból az is kiderül, hogy az 5 millió alatti árbevételűek, valamint az 5 és 10 millió közöttiek azonos arányban tértek át eddig az egyszerűsített adózásra.
Olimpiai bajnok, megafonos propagandista és bukott miniszterek – ők alkotják mostantól a Fidesz parlamenti frakcióját
A Fidesz-KDNP-t képviselő politikusok között vannak veteránok, az egyéni választást elbukók és a politikán kívülről érkező újoncok is, míg a nagy távozók között van Orbán Viktor, Kövér László és Semjén Zsolt.
