A gyászszertartáson több ezren vettek részt, köztük Miheil Szaakasvili államfő is. A megszólaltatott hozzátartozók és barátok a búcsúztatás alkalmával is elmondták, hogy szerintük nem volt teljesen biztonságos a vancouveri pálya, s többen a szervezőket is éles kritikával illették, amiért azok az elhunyt sportolóra hárították a felelősséget.
„Mit mondhatnék? A család összeomlott. Egy azonban biztos, a baleset nem Nodar hibájából történt” – nyilatkozta Kumaritasvili, az elhunyt sportoló apja. „Azt állítom, és ezt a véleményemet osztja az egész szánkós társadalom, hogy ha a pálya oldalfala az adott helyen magasabb lett volna, Nodar ma is velünk lenne” – jelentette ki Feliksz Kumaritasvili, a versenyző nagybátyja, egyben a helyi szánkószövetség elnöke.
Kumaritasvili a február 12-én 145 km/órás sebességgel száguldva kirepült a pályáról, s egy oszlopnak csapódott. Az eset után helikopterrel kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.