Élet-Stílus

A Győr erődemonstrációt tartott a döntőben

A címvédő Győr simán legyőzte a vendég DVSC-t a női kézilabda NB I döntőjének első mérkőzésén.

Kimaradt helyzetekkel indult a finálé, az első gólt a vendégek szerezték, és az első 12 percben remekül játszottak, s 6-4-re vezettek. Ahogy Görbicz és Mravikova is magára talált, sorozatban négyszer volt eredményes az ETO. A DVSC csak az első negyedórában tudta megszorítani esélyesebb ellenfelét, utána már egyértelműen a címvédő dominált.

A vendég debreceniek időkérése sem törte meg a Győr lendületét. Fokozatosan nőtt a különbség, miután a vendégek büntetőt is rontottak, és hét perc alatt csak egyszer vették be egy „edzésbaleset” miatt monoklival játszó, amúgy remeklő Pálinger kapuját.

A második félidő elején Bognárról két győrit is kiállítottak, ám így sem apadt a győriek komoly előnye. Görbicz bravúros gólokkal szórakoztatta a szurkolókat, és a 42. percben már 23-13 volt az állás.

A folytatásban még nagyobb lett a különbség, a győriek a hajrában pedig már a cserejátékosokat is szerepeltették. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása 1-0 a címvédő Győr javára. A következő mérkőzést szombaton rendezik Debrecenben.

Az esetleges harmadik meccset május 15-én tartják ugyancsak Győrben, ugyanakkor óriási fordulatnak kell beállnia ahhoz, hogy jövő szombaton ne a Győr legyen a bajnok.

Női NBI, Arany Ászok rájátszás, döntő, 1. mérkőzés:

Győri Audi ETO KC – DVSC-Korvex 35-21 (16-9)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik