A Marca című madridi sportlap úgy tudja, hogy az angol klub az argentin Fernando Gagót és Gonzalo Higuaínt, valamint a holland Rafael van der Vaartot szerződtetné a nyáron.
A Manchester City küldöttei szerdán a Madridban jártak, hogy egyeztessenek a lehetőségekről. A két argentinért állítólag már fel is kínáltak 50 millió eurót.
A tárgyalások minden bizonnyal folytatódnak, az egyezség megkötésében jelentős szerepet játszik majd, hogy az új vezetőedzőnek, a BL-győztes Intertől elcsábított Jose Mourinhónak mik az elképzelései az érintettekkel kapcsolatban, illetve kiket, mennyiért szeretne megszerezni. A Manchester City a következő idényben indul az Európa Ligában.
Fizet a Real
A Real Madrid vezetősége megállapodott az Inter elöljáróival, így a spanyol klub kompenzációs összeget fizet az olaszoknak José Mourinho vezetőedzőért. A pénteki egyezség anyagi részleteiről egyelőre semmit sem lehet tudni, az olasz és a spanyol sajtó azonban tudni véli, hogy a portugál tréner lelépési díja 8 millió euró. (MTI)