Élet-Stílus

Maradnak az úszóvilágcsúcsok

A FINA úgy döntött, érvényben maradnak azok az úszóvilágcsúcsok, amelyeket az elmúlt két évben az úgynevezett szuperdresszekben értek el a versenyzők.

Erről bangkoki ülésén, pénteken döntött a nemzetközi sportági szövetség (FINA) vezető testülete, a Büro, amelynek határozatáról a grémium magyar tagja, Gyárfás Tamás még a tanácskozás közben számolt be a helyszínről az MTI-nek. A verdikt többórás vita után, ellenszavazat nélkül született meg.

A kérdés azt követően vált fontossá, hogy a Büro a FINA közgyűlésének döntése nyomán még a tavaly nyári, római világbajnokság idején úgy határozott: ez év január elsejétől megtiltja a szuperdresszek használatát.

Többen úgy vélték, hogy az elmúlt két esztendő világrekorddömpingje során elért csúcseredményeket annullálni kell, netán két csúcslistát kell számon tartani, azon az alapon, hogy a jelenleg érvényben lévő legjobb időeredményeket szinte lehetetlenség túlszárnyalni a mostantól használandó, textilből készült, nem az egész testet borító úszóruhákban.

Az érvek csatájában végül az az álláspont győzött, hogy a rekordok legális körülmények között, egyenlő feltételek mellett születtek meg, azaz a csúcsok felállítóival szemben lenne inkorrekt lépés, ha eredményeiket egy tollvonással eltörölnék.

Így aztán érvényben marad a jelenlegi világcsúcslista, már csak azért is, mert – a FINA megítélése szerint – az úszósport fejlődése egyébként is töretlen, azaz a lehetőség adott, hogy továbbra is megdőljenek a rekordok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik