Élet-Stílus

Mosley vitatná Alonso elsőségét

A Nemzetközi Automobil Szövetség volt elnöke, Max Mosley szerint ha Fernando Alonso nyeri meg a bajnokságot, diadalán örökre foltot hagy majd a sokak által botrányosnak tartott, németországi csapatutasításos győzelem.

Mint ismert, Mark Webber koreai nullázása után Fernando Alonso vette át a vezetést a világbajnokságban, megelőzve a szezon nagy részén élen álló ausztrált. A spanyol klasszis 11 ponttal vezet, ami ugyan nem egetverő előny, de már csak két futam van hátra az idényből. Az utóbbi napokban pedig sokan adtak hangot azon véleményüknek, hogy ha Alonso a Hockenheimben szerzett 7 pontnál kisebb különbséggel nyerni majd meg a világbajnokságot, akkor nem érdemli majd meg a sikert. Köztük van a korábbi FIA-elnök, Max Mosley is, aki szerint a csapatra akkor kiszabott 100 ezer dolláros pénzbírság nem volt elégséges büntetés.

“Én úgy gondolom, hogy legalább azokat a pontokat el kellett volna venni, amiket Alonso Massa megelőzésével szerzett. Ez lett volna az abszolút minimum, mert ha Alonso kevesebb, mint hét ponttal nyeri meg a bajnokságot, az leértékeli a címet. Persze ez csak a személyes véleményem” – mondta a BBC-nek adott rádióinterjújában az angol.

ausztrália kesereg

Közben Ausztráliában mindenki Weber koreai kudarcán kesereg, úgy látva, hogy végleg oda lett a hőn áhított vb-elsőség. A kontinens első F1-es bajnoka, az 1959-ben, ’60-ban és ’66-ban is győzni tudó Sir Jack Brabham is annak a véleményének adott hangot, hogy a Red Bull versenyzője elpuskázta a lehetőséget, hogy őt és a másik ausztrál bajnokot, Alan Jonest követően ő is megszerezze a világbajnoki címet.

“Nagyon sokat jelentene számomra, nagyon sokat jelentene Ausztrália számára, de sajnos azt hiszen, hogy a lehetősége elszállt a múlt hétvégén. Alonsóék még fiatalok, Mark mostanra kezd már megöregedni. Valószínűleg belefér még egy év, de minden egyes évvel csak öregebb lesz, ez pedig a fiatalok sportj, 21-22 évesek ellen kell versenyeznie, ami nagy teherbírást igényel” – utalt Webber kiesésére, meg 34 életévére a veterán klasszis.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik