Élet-Stílus

Magyar arany és ezüst az úszó-Eb-n

Verrasztó Dávid aranyérmet nyert az eindhoveni rövidpályás úszó Európa-bajnokság második napján, míg Kapás Boglárka számában másodikként zárt.

Előbbi 400 méter vegyesen nyert, utóbbi pedig 800 méter gyorson érkezett célba a második legjobb idővel. A nyitónap sikerei – Verrasztó Evelyn (200 vegyes) és Jakabos Zsuzsanna (200 pillangó) győzelme – nyomán két versenynapot követően a magyar csapat 3 arany- és egy ezüstéremmel áll előkelő pozícióban az Eb medáltábláján.

Verrasztó Dávid pillangón még „megbújt” a mezőnyben, háton a második helyre jött föl, mellen átvette a vezetést, s előnyét a gyorson még tovább növelve hatalmas fölénnyel, 4:03.06-tal végzett az élen.

A szingapúri ifjúsági olimpián aranyérmes Kapás csaknem tíz másodpercet javítva egyéni csúcsán úgy lett második, hogy az úgynevezett gyors futamban, vagyis a nevezési eredmények alapján a legjobb nyolc mezőnyében 8:18.56-tal elsőként csapott célba.

Azért nem lett Európa-bajnok, mert a délelőtti lassú futamot nyerő olasz Federica Pellegrini – mivel az eredményeket összesítették – nála is gyorsabbnak bizonyult.

Az eindhoveni Eb első Európa-csúcsa is megszületett pénteken: az orosz Sztanyiszlav Donyec 50 méter háton saját 22.76 másodperces rekordját javította tovább 22.74-re.

Eredmények

Ajánlott videó

Olvasói sztorik