Élet-Stílus

Szalay kihagyja a Dakar-ralit

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős nem indul a 2011-es Dakar-ralin, amelyre január 1. és 16. között ismét Argentínában és Chilében kerül sor.

„Minimális létszámmal, nyolcfős csapattal készültünk a Dakarra, de ebben a nehéz gazdasági környezetben képtelenek voltunk összerakni az induláshoz szükséges büdzsét. Az utolsó pillanatig kivártunk, mert bíztunk benne, hogy gyorsabban intéződnek az ügyek és az újonnan érkezett támogatóktól esetleg még az idén befolyik a pénz, de nem történt meg, úgyhogy bár rajta vagyunk a nevezési listán, vissza kellett mondanunk az indulást” – írta Szalay Balázs kedden a távirati irodához eljuttatott közleményében.

Szalay Balázs tíz alkalommal indult az emberpróbáló tereprali viadalon, és hatszor célba is ért, a magyar autósok közül ő teljesítette elsőként a versenytávot, még 2000-ben.

A költségekkel kapcsolatban Szalay elmondta, a nyolcfős csapat, illetve a járművek nevezési díja 100 ezer euró – mintegy körülbelül 28 millió forint – lett volna. „Ez azonban még nem minden, hiszen repülőjegyeket kellett volna venni, szállodai szobákat kifizetni, alkatrészeket, gumikat vásárolni, ami azt jelenti, hogy összesen körülbelül 60 millió forintra rúgtak volna a költségek, amit képtelenség volt összegyűjteni” – fogalmazott.

Szalay – aki hét végén elhódította magyar bajnoki címet – a legutóbbi Dakart is kihagyta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik