Élet-Stílus

Kiesett a fő esélyes Brazília

Hollandia 1974 után ismét legyőzte Brazíliát, s joggal reménykedhet: a két gárda azóta kétszer találkozott, s aki nyert, a döntőig meg sem állt. A brazilok voltak jobbak az első félidőben, az európaiak viszont időben eszméltek.

Elsőként Hollandia jutott a legjobb négy közé a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután a pénteki, első negyeddöntőben 2-1-re legyőzte az ötszörös győztes Brazíliát.

A játék dél-amerikai szempontból a lehető legjobban indult. A bemelegítésen megsérülő Mathijsen helyett beugró Ooijer vezette védelem épp ábrándozott, miközben Felipe Melo messziről remek ütemben ugratta ki Robinhót, s a leshatáron kilépő – de a védőkkel egy vonalban lévő – támadó 15 méterről a kapuba helyezett. Ezt követően Juan alig lőtt mellé, majd Kaká csavarása riogatta a holland szurkolókat.

Épp ezért volt meglepő, hogy a dél-amerikaiak rengeteget szabálytalankodtak, sokszor minden ok nélkül. A hollandok is keménykedtek, így elég sok volt a tüske, kemény belépő – ettől függetlenül kevés volt a lap. A hollandok nem mertek nagy kockázatot vállalni, ennek következtében nem tudtak nagy helyzetet kialakítani az első negyvenöt percben.

A fordulást követően az Oranje játéka felgyorsult, a brazilok nem egyszer csak az utolsó pillanatban eső, olykor szabályos, vagy épp szabálytalan becsúszással tudták megállítani az első sorban Robben szélén vezetett támadásokat. Egy ilyen kontra nyomán Bastos legalább negyedjére vitte földre a hollandot, Sneijder gyorsan passzt váltott a münchenivel, s a visszakapott labdát a tizenhatos bal sarkánál középre ívelte: Cesar és Felipe Melo egymásnak szaladt, a labda pedig a hálóban kötött ki.

Sneijder fejel - eldőlt Brazília sorsa (MTI/EPA)

GALÉRIA

Tíz perccel később a vezetést is megszerezte Hollandia; egy remek szögletvariáció révén. Robben jobbról belőtte a labdát, a rövid saroknál Kuyt megcsúsztatta, Sneijder pedig három méterről a kapu jobb oldalába fejelt. A brazilok elveszítették a fejüket, ebben Felipe Melo járt élen, aki – miután csúnyán beletalpalt Robbenbe – piros lapot kapott, ezzel pedig szinte lehetetlen helyzetbe hozta csapatát.

Az emberhátrányban futballozó brazilok a hajrában már nem tudtak komoly helyzetet kidolgozni, sőt, a hollandok két ziccert is elszórakoztak: előbb Sneijder lövését védte Cesar, majd három holland cicázhatott (volna) a brazil tizenhatoson belül, de Huntelaar sokat várt, így az odaérő Daniel Alves lelopta az érkező Robben lábáról a labdát

A két csapat ezt megelőzően háromszor találkozott egymással világbajnokságon, a legutóbbi két alkalommal (1998, 1994) a brazilok diadalmaskodtak – előbb aranyat, majd ezüstöt nyertek. Az utolsó holland győzelem az 1974-es torna középdöntőjében született, ennek szombaton lesz pontosan 36 éve, a narancsmezesek akkor döntőig meneteltek. A hollandok – akik negyedik alkalommal jutottak vb-elődöntőbe – a négy között az esti Uruguay-Ghána találkozó győztesével találkoznak.

vb, negyeddöntő

Hollandia-Brazília 2-1 (0-1)
Port Elizabeth, Nelson Mandela Bay Stadion, 40.186 néző. Vezette: Nisimura (japán)
Gól: Felipe Melo (53., öngól), Sneijder (68.), illetve Robinho (10.)
Kiállítva: Felipe Melo (73.)
Hollandia: Stekelenburg – Van der Wiel, Heitinga, Ooijer, Van Bronckhorst – Van Bommel, De Jong – Kuyt, Sneijder, Robben – Van Persie (Huntelaar, 85.)
Brazília: Julio Cesar – Maicón, Lúcio, Juan, Bastos (Gilberto, 62.) – Felipe Melo – Gilberto Silva, Dani Alves – Kaká, Robinho, Luís Fabiano (Nilmar, 77.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik