Élet-Stílus

Törölték a magyar Red Bull Air Race futamot

Több szempont miatt is kockázatosnak ítélte meg a Nemzeti Közlekedési Hatóság az idei Red Bull Air Race-t, így nem engedélyezte a Duna feletti légiparádét. A szervezők már nem is számolnak Budapesttel, Németországba vitték a futamot.

A hat éve minden nyáron augusztusban megrendezendő futamot törölték a szervezők a versenylistából az engedélyek hiánya miatt. A futamot a németországi Lausitzba tették át – közölte a versenysorozat szervezőbizottsága, a Red Bull Air Race honlapján.

A magyar futam sikerét jól jelzi ugyanakkor, hogy minden évben több mint 600 ezren tekintették meg a helyszínen, hagyományosan az augusztus 20-i tűzijáték egyik kísérő eseményeként.

Bernd Loidl a szervezőbizottság elnöke elkeseredését fejezte ki, hogy alig egy hete a Portugál versenyt is lemondták, és most hasonlón döntött Magyarország is. A Nemzeti Közlekedési Hatóság július 6-án hozta meg az elutasító határozatát a versennyel kapcsolatban. A döntést azzal indokolták, hogy a rendezvény közrendvédelmi, közbiztonsági, tűz- és vagyonvédelmi szempontból is túlságosan kockázatos.

Törölték a magyar Red Bull Air Race futamot 1

Besenyei Péter műrepülő-világbajnokot sikerült elérni az fn.hu-nak. A verseny magyar résztvevője még nem tudott arról, hogy elmaradna a budapesti futam, így véleményt sem akart mondani. Besenyei tegnap még arról beszélt, hogy ő nem tud arról, hogy elmaradna az idei futam, a legutolsó információja a versennyel kapcsolatban az, hogy megrendezik.
A korábbi években és idén is többen tiltakoztak a Duna feletti légi parádé ellen. Az idén egyebek mellett a Levegő Munkacsoport is tiltakozott a környezetszennyezés, a balesetveszély, valamint a műemlékvédelemre hivatkozva. Egyes sajtóértesülések szerint az is szóba került, hogy más helyszínen, valamint más időpontban tartanák a versenyt.

Hétfőn Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa figyelmeztetett a versennyel kapcsolatos szabálysértésekre, valamint a hiányos szabályozásra. Azt ajánlotta a versenyt szervező cégnek, hogy a jövőben a Red Bull Air Race versenyt olyan helyszínen tervezze, ahol a zaj- és műemlékvédelmi követelmények maradéktalanul érvényesíthetők, ahol a verseny az egészséges környezethez való jogból fakadó követelményeket nem sérti.

A Red Bull Air Race elnevezésű gyorsasági műrepülő-világbajnokság budapesti fordulóját minden évben augusztus 19-én és 20-án tartják. A versenynek 2004 óta ad otthont a Parlament előtti Duna-szakasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik