A futballista pénteken a Villa Stuart klinikán Pier Paolo Mariani professzor vendége volt, s a híres térdspecialista úgy vélte, állapota nem javult, sőt, rosszabbodott.
Nesta szeretné elkerülni a műtétet, s emiatt kész ellenőrzésekre járni, ám a későbbi lépéseket a professzor és a specialistával együttműködő Milan orvosi stábja dönti el.
“Hogy vége-e az idényemnek? Nem tudom megmondani. A következő néhány napban dől majd el, hogy meg kell-e műteni. Egyelőre nem tudom, mennyit kell majd kihagynom, de az is elképzelhető, hogy ha operálni kell, talán akkor is játszhatok a bajnokság végén” – mondta a La Repubblicában megszólaltatott védő.
A válogatottságot 2007-ben lemondó 33 éves Nesta az előző szezont hátsérülése miatt szinte teljes egészében kihagyta, ám a mostani idényben régi önmagát idézte, nagyszerű formában játszott. Többek között ezért is akarta Marcello Lippi szövetségi kapitány, hogy visszatérjen a válogatottba. A játékos ugyanakkor a kórház előtti rögtönzött sajtótájékoztatóján jelezte, hogy állapotától függetlenül sem tervezte, hogy szerepeljen a világbajnokságon.
A Milan jelenleg második az olasz bajnokságban, hátránya négy pont a listavezető városi rivális Inter csapatával szemben.