Élet-Stílus

Egy órát kapott a Föld

Szombat este 20:30-kor egy órára lekapcsolják a fővárosi hidak, a Parlament, a Budai Vár és minden jelentősebb műemlék díszkivilágítását. A kapcsolót a WWF Magyarország Föld Órája rendezvényén fordítják el, ahol csörömpölni kell majd. Az akcióval a klímavédelemre hívják fel a figyelmet, és csak úgy mellékesen az órát is előre tekerjük.

A Föld Óráját először Ausztráliában szervezte meg a WWF helyi szervezete 2007-ben. Azóta világméretű akcióvá bővült: idén 125 ország csatlakozott a kezdeményezéshez. A lényeg, hogy szombaton helyi idő szerint 20:30 és 21:30 között lekapcsolják a városok díszkivilágítását éppúgy, mint az otthoni lámpákat. Az egy órás sötétben nem megy a tévé, az emberek beszélgetnek, gyertyafénynél vacsoráznak, elszakadnak egy kicsit a civilizációs mindennapoktól.

Lekapcsolják a fővárost

A nagy lámpaoltás azért elsősorban egy globális figyelemfelhívás a klímaváltozás, a Föld erőforrásainak fenntarthatatlan mértékű pazarlására – tudta meg az fn.hu Balogh Alexandrától, a WWF Magyarország szóvivőjétől. Hazánkban tavaly 67 település csatlakozott a Föld Órájához, idén már több, mint 125. A magánszemélyek számát majd utólag, a villamosenergia-felhasználás visszaesése alapján lehet megbecsülni. Tavaly mintegy másfél millió ember töltötte sötétben, gyertyafénynél ezt az órát.

A Budai Vár kivilágítva...

A Budai Vár kivilágítva…

A fővárosban sötétbe borulnak a hidak, a vár, a Gellért hegy, gyakorlatilag a város összes nagyobb műemléke. A WWF rendezvényén a Budai Várban, a Savoyai teraszon Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes kapcsolja le Budapest díszkivilágítását, fellépnek hírességek és tűzzsonglőrök. A cél, hogy este fél kilenctől mindenki érezze jól magát. Aki csak teheti látogasson el a nagy kapcsolásra, vigyen magával dobot, fedőt, kukatetőt vagy üres benzineskannát. Mindegy mit, csak hatalmas hangzavart lehessen vele csinálni: szombat este kidoboljuk, hogy ez az óra a Földé – mondja Balogh Alexandra.

A részleteket és a csatlakozók aktuális számát ide kattintva tudhatja meg.

A természethez igazodik

A civil akció nem mellékesen a nyári időszámításra való átálláshoz, azaz a „nyári időszámítás” kezdetéhez. Magyarországon ezt harminc évvel ezelőtt, 1980. április 6-án vezették be, de ezt az első időpontot kivéve minden év március utolsó vasárnapján, hajnali 2-kor kell az órákat átállítani, hajnali háromra – tudósít az MTI.

...és elsötétítve (forrás: WWF Magyarország)

…és elsötétítve (forrás: WWF Magyarország)

Az alternatív időszámítást, amelyben a helyi időt egy órával előre állítják az adott időzóna idejéhez képest, elsőként az Egyesült Államokban vezették be 1916-ban. Maga az elnevezés onnan ered, hogy ez az időszámítás nagyrészt a nyári időszakra esik, legalábbis az északi féltekén. 1916-ban Magyarország is bevezette a nyári időszámítás rendszerét, s 1954-ig hosszabb-rövidebb kihagyásokkal működtette is.

Az 1973-as kőolajválság idején létrejött energiaínség arra kényszerítette a nyugati világ országait, hogy takarékoskodjanak a villamosenergiával. Az „energiahiány-sokk” elsőként Franciaországot ösztönözte arra, hogy 1976-ban bevezesse az energiatakarékossági célú nyári időszámítást.

Az ötlet háttere, hogy Földünk északi féltekéjén a napéjegyenlőség kezdetétől, március 21-től a végéig, szeptember 23-ig hosszabbak a nappalok és rövidebben az éjszakák, mint a téli félévben. Ebből adódik, hogy a nap által sugárzott fény nagyjából egybe esik a lakosság ébrenlétével, az óra átállításával tehát kevesebb lehet a világításra elhasznált villamosenergia mennyisége.

Harminc éve Magyarországon

Hazánkban energetikával kapcsolatos célból 1954-57 között alkalmazták először, majd 1958 és 1979 között szüneteltették a nyári időszámítást. 1980-ban villamosenergia-megtakarítási célból vezették be újra. 1996-ig a téli időszámítás kezdete szeptember végére esett hazánkban, azonban ekkor egy kormányrendelettel az Európai Unió tagállamaiban érvényes rendszerhez igazították a nyári-téli óraátállítást.

Így is lehet (fotó: Neményi Márton)

Így is lehet (fotó: Neményi Márton)

Az EU szabályozása szerint a nyári időszámítás minden tagállamban március utolsó vasárnapján közép-európai idő szerint 2.00 órakor kezdődik és október utolsó vasárnapján 3.00 órakor végződik. A módosításra elsősorban a nemzetközi utazási menetrendek harmonizációja miatt volt szükség.

Az alternatív időszámítás és az energiatakarékosság közötti összefüggést az utóbbi időben egyre többen vitatják, a legújabb számítások kimutatták, hogy a fogyasztás átalakulása miatt már nem lehet ezzel a módszerrel energiát megtakarítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik