Élet-Stílus

Ecclestone Schumachert bátorítja

Bernie Ecclestone és Michael Schumacher öccse is bízik abban, hogy az egyelőre nem túl fényesen szereplő hétszeres bajnok magára talál idén.

Négy futamán az idén visszatért Michael Schumacher legjobb eredménye eddig egy hatodik hely, a német összesen tíz pontot szerzett, csak a tizedik.

Erősödnek a kételyek a hétszeres világbajnok formáját illetően, de azért még most is sokan hisznek abban, hogy Schumi győzhet is.

“Michael sosem tért volna vissza, ha nem lett volna meggyőződve arról, hogy jól szerepelhet. Nem látogatóba jött a paddockba, győzni jött vissza! Michaelt ne becsülje alá senki! Ha időt kap, hozzászokik majd az új gumikhoz. Egyelőre egy kicsit olyan, mint egy újonc, akinek még szokni kell az ipart” – mondta az F1 ura a sport hivatalos oldalának.

Schumacher öccse, Ralf azt hangsúlyozta, hogy a balszerencse miatt nem ért el eddig jobb eredményeket a bátyja.
“Azt ő maga is tudta, hogy három év kihagyás után nem fog azonnal győzni mint korábban. De a külső elvárások természetesen nagyok voltak. Talán Michael is azt remélte, hogy négy verseny után közelebb lesz az élmezőnyhöz, de Melbourne-ben kétszer is pechje volt ütközésekkel, Malajziában meg a kerékkel volt hiba” – magyarázta a német Bildnek az F1-ből 2007 végén távozott Ralf.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik