A múlt évben átalakították és korszerűsítették a dór csarnokot, új berendezésekkel és biztonságtechnikával látták el a román csarnokot, modernizálták több kiállítóteremben a világítást, és már próbaüzemben több csarnokban új klímaberendezések működnek.
A teljesen megújult képtárban bő egy hete látható az El Greco, Velázquez és Goya című kiállítás, amelyre máris több mint húszezren voltak kíváncsiak. Jelenleg a grafikai kiállítóterem átalakítása zajlik, és az év egyik kiemelkedő eseménye, a Rembrandt születésének 400. évfordulójára július–szeptember között megrendezendő grafikai kiállítás már szintén megfelelő környezetben nyílhat meg.
Mindezzel párhuzamosan folyamatosan fejlesztik az épület biztonságtechnikáját, illetve az egyedi műtárgyvédelmi berendezéseket. Folytatódik a külső homlokzat felújítása is – ennek részeként építenek ki egy mozgáskorlátozottak akadálymentes közlekedését szolgáló felvonót a bejárat mellett.